Elítélték a volt bírót

Nagyvárad – A Legfelsőbb bíróság négy év szabadságvesztésre ítélte megvesztegetés elfogadása jogcímén a Bihar megyei Törvényszék büntetőtagozatának egykori elnökét, Mihai Viorelt.

2004-ben emelt vádat ellene a korrupcióellenes ügyészség, miután bizonyítást nyert, hogy a bíró 1998-ban 150 ezer márkát kért és kapott egy bizonyos Viorel Pop nevü férfitól, közvetítő útján, akit zsarolással és bűnszövetkezéssel vádoltak, hogy számára kedvező ítéletet hozzon az ügyben. A vizsgálati fogségban lévő Popot előbb szabadlábra helyeztette a bíró, majd egy évvel később feltételesen felfüggesztette a büntetése végrehajtását. A közvetítő volt a koronatanú, ő általa jelentette fel a bírót a vádlott felesége. Eszerint a bíróval annak aranyosláposi hétvégi házában találkozott s tárgyalt a Pop szabadságának áráról, de nem ott adta át neki az összeget, mert a bíró félt, hogy rajtakapják. Utasítása szerint a 150 ezer márkát egy csomag kávéba rejtve egy ismert ügyvéd irodájában kellet hagynia, onnan jutott el a bíróhoz. Az ügyvéd állította, fogalma sem volt, mit rejt a csomag. Az ügyben megvádolt másik bíró – aki a Pop elleni ítélethozatalkor a testület tagja volt -. Adrian Pop ellen megszüntették az eljárást. Mihai Viorel 2002-ben kilépett az igazságszolgáltatás kötelékéből, miután megindult ellene az eljárás.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter