Elismerések a város közösségi életének támogatásáért

Fotó: Rohonyi D. Iván
Fotó: Rohonyi D. Iván
A ma emberének lépést kell tartani a korral. Ha ezt nem teszi meg, akkor rögtön akad olyan, aki észreveszi, nem úgy mennek a dolgok, ahogy nagyon sokan szeretnék.

Nem érdekli őket, vagy egyszerűen nincs bennük olyan akarat, hogy változtassanak. Bár mindenki, akár bevallja, vagy nem vallja be, érzi a cselekvés kényszerét. Ilyenkor alakulnak ki az új formációk, amelyek igyekeznek megfogalmazni mindazokat, melyek foglalkoztatják az embereket. Ennek a magatartásnak köszönhető az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megalakulása. Az új párt, mivel elgondolásai egyesekhez közel állnak, támogatókra talál, és mind jobban hallatja hangját. Hitet sugároznak, és ugyanakkor keresik azokat a politikai megoldásokat, melyeket bizonyos pozícióban levő emberek valamikor megfogalmaztak, de nem volt rá megfelelő légkör vagy akarat, hogy elképzeléseiket megvalósítsák. Az új politikai szervezet mind jobban és jobban megtalálja azokat az eszközöket, melyekkel fel tudja hívni még a közömbösöknek is a figyelmét.

Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Gergely Balázs az idén első alkalommal, az Agape Szálloda tetőtéri termében tartott Díjkiosztó ünnepségen, ünnepélyes keretek között, díjakat adott át. Az eseményt felvezető beszédében Gergely Balázs arra emlékeztetett, hogy a városban élő magyarság kezdi elveszíteni azt a kevéske reményét is, ami még megmaradt. Az önbecsülést és az egymás értékeire figyelve, merjük élni életünket. Az idén augusztusban negyedik alkalommal szerveztük meg az egyhetes programot, amely Erdély egyik legjelentősebb kulturális rendezvénysorozatává nőtte ki magát. Bizonyítván azt, hogy 30 ezer ember vett részt az egyhetes rendezvénysorozaton, melyen sikerült megmozgatni a város magyar lakosságának 60 százalékát. A kolozsvári magyarságban olyan közösségi érzés keletkezett, melyre az elmúlt évtizedekben nem volt hasonló példa.

A rendezvénysorozat nyitottsága mozgósító szerepet töltött be.

Ehhez a gondolatsorhoz fűződik Egyed Emese költő a Babeş – Bolyai Tudományegyetem tanára köszöntőjében mondta: „Most érkeztünk el oda, hogy Kolozsvár legalább egy hétre, az legyen, aminek lennie kell.”

Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet Jószolgálati Nagykövete köszöntőjében elmondta, szívesen tér újra és újra vissza Kolozsvárra, ahol „gondolkodó, cselekvőképes magyar közösség él”. Megköszönte a magyar kormánynak, Emil Boc polgármesternek, Horváth Anna alpolgármesternek és a helyi üzletembereknek, hogy lehetővé tették a Kolozsvári Magyar Napok megszervezését.

Az ünnepség keretében első alkalommal osztották ki a Kincses Kolozsvárért díjakat a város közösségi életének fellendítése és a magyar napok megszervezése érdekében kifejtett munka elismeréseként.

Elsőnek a Kincses Kolozsvár Egyesület által alapított díjat Répás Zsuzsanna, a Magyar Kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vehette át.

Majd a következőket díjazták: Nagy Elek üzletembert, Ft. Kovács Sándor, Kolozs- Dobokai főesperest, Boros János volt kolozsvári alpolgármestert (post mortem), az Életfa Családsegítő Egyesületet, a Kolozsvári Magyar Diákszövetséget, a Szabadság napilapot és a Paprika Rádiót.

Csomafáy Ferenc