Elhunyt Vas László római katolikus plébános

Elhunyt Vas László római katolikus plébános
Elhunyt Vas László római katolikus plébános
2018. január 7-én, vasárnap este, életének 53., papságának 20. évében, gyors lefolyású betegség következtében, szentségekkel ellátva Nagyváradon elhunyt az Egyesült Államokban szolgáló Vas László plébános.


Vas László 1965. április 27-én született Nagyváradon. Teológiai tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte, Tempfli József megyés püspök szentelte pappá 1998. április 26-án a szülővárosában. Segédlelkészként működött Nagyvárad-Olasziban, plébánosként Hegyközcsatárban, római tanulmányait követően pedig az Amerikai Egyesült Államokban, előbb a chicagói (IL) Szent István-plébánián, majd a Passaic-i (NJ) Szent István-plébánián teljesített szolgálatot, biztosítva a helyi magyar közösségek lelkipásztori ellátását.
Dr. Kovács F. Zsolt, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség irodaigazgatója az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: papi élete alakulásának elején meghatározó személy volt számára Vas László. Amikor Tempfli József felvette őt a váradi egyházmegye kispapjai közé, Budapestre küldte a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre. Ez volt ugye az egyetem, a Központi Papnevelő Intézet pedig a szeminárium, ahol laktak, és Vas László ott már harmadéves volt, úgyhogy ő volt az, aki annak idején segített neki beilleszkedni a közösségbe, mint egy nagyobb testvér, elmagyarázott dolgokat. Nagyon sokat segített ott az első években, és ezért mindig is hálás volt neki. „A kilencvenes évek közepén jártunk, kikerültünk a nagy szabadságba, és bár Magyarország nem a világvége, azért egy idegen, új környezetben mégiscsak nagyon jó volt egy ilyen támogató személynek a jelenléte”- emlékezett vissza.
Első évben megkapták a reverendát, és választani kellett egy személyt, aki úgymond a „beöltözési keresztapa”, és Vas László volt az, aki beöltöztette őt. Egy szoros, baráti kapcsolat alakult ki köztük attól kezdve. A szemináriumban amúgy Vas László volt a legidősebb, hiszen későn választotta a hivatását, így a 30. születésnapját is a szemináriumi évei alatt ünnepelte. A többiek felnéztek rá, lévén hogy ő volt a rangidős. Voltak olyan nevelőik, elöljáróik, akik szinte egyidősek voltak vele, emiatt szinte partnerként kezelték őt. Élettapasztalattal érkezett már a szemináriumba, de ugyanakkor engedte magát nevelni, valószínűleg ő is érezte: ahhoz, hogy valaki Krisztus papjává váljon, változni, alakulni kell, fel kell nőni a feladathoz. Egy egészen sajátos személyiség volt a szemináriumban, egy egészen egyedi stílussal. Soha nem lehetett unatkozni a jelenlétében, mindig pezsgett, mozgott körülötte az élet. Jókedvre derített, humora volt, egy nagyon színes személyiségnek bizonyult, soha nem hagyott úgymond maga után állóvizet.

Örök fiatal

Két év után aztán elváltak az útjaik: Kovács F. Zsolt elkerült a szemináriumból Rómába, Vas László pedig a pappá szentelése után káplán lett a Barátok templomában, körülbelül egy évig, aztán Hegyközcsatár következett. Egy ideig ő is kiment Rómába, továbbtanulás céljából, tehát ott ismét találkoztak, tizenöt évvel ezelőtt pedig kikerült Amerikába. „Azt becsültem benne, hogy idősebb kora ellenére mindig tudott újrakezdeni. Külföldön, Budapesten kezdte tanulmányait, aztán tudott újrakezdeni Rómában, majd az amerikai kontinensen több állomáshelyen is megfordult. Egész életében egy örök fiatal, örökké mozgó, mindig újrakezdeni tudó személyiség volt”- fogalmazott Kovács F. Zsolt.
A 2000-es évek közepén épült a biharszentjános római katolikus kápolna, de hiányzott néhány berendezés, és mivel Kovács F. Zsolt tudta, hogy Vas Lászlónak vannak kisszántói kötődései- ezt ő soha sem titkolta, mindig hangoztatta, hogy a környékről származik-, felvette vele kapcsolatot, afelől érdeklődve, hogy nem-e tud valamiben segíteni. Emlékei szerint Vas László ajánlotta fel, hogy van egy csillárja, kint Amerikában, és azt szívesen ide ajándékozná valahova. A felajánlás pont a legjobbkor érkezett, úgyhogy a szentjánosi katolikus templom csillárja az ő adománya, az ő csillárja szó szerint. Feltette egy hajóra, néhány héten belül megérkezett, a következő évben pedig amikor hazajött- hiszen legalább évente egyszer megfordult itthon-, a szentjánosi templombúcsút ő tartotta. Szép beszédet mondott, annál is inkább, hogy számára az a vidék valamiféleképpen a szülőföldje volt.
Vas László emellett másként is jeleskedett mecénásként: támogatta a bélfenyéri árvaházat, és amikor hazajött, mindig érdeklődött, melyek azok a plébániák, melyek segítségre szorulnak, illetve ilyen-olyan módon a rászoruló papokat is támogatta, bár ezt nem kürtölte világgá. Nagyobb akciói- jótékonysági bálok, koncertek- Amerikában is voltak.

Összetartotta a magyarokat

Kiss Lívia, Kiss Géza várad-olaszi kántor-karnagy felesége- mindketten jó barátságot ápoltak Vas Lászlóval, két alkalommal látogatást is tettek nála az Egyesült Államokban-, kérésünkre azt idézte fel vele kapcsolatban, hogy nagyon össze tudta tartani az ottani magyarságot. Rengeteg programot szervezett a számukra, s ezáltal tulajdonképpen megtartotta őket az egyház számára. Chicagóban is nagyon szerették őt, valósággal felvirágoztatta az ottani magyar kulturális életet is, Passaicban pedig egy olyan negyedben volt magyar katolikus pap, ahol sok magyar él. Ha kellett, villanyt szerelt a templomban, ha kellett betegeket látogatott, és különlegesen sokat tett az ottaniakért. Amikor őket fogadta, akkor is aranyos volt, kedves volt, barát volt, egy fantasztikus ember, komoly tartással. Semmi olyat nem tett, amivel feldühítette volna az embereket, igazi papként viselkedett. „Nagyon nagy fájdalom, hogy egy ilyen jó ember elment”- jelentette ki Kiss Lívia.

Az elhunyt lelkipásztor földi maradványait január 11-én, csütörtökön 8 órakor a nagyváradi Székesegyházban ravatalozzák fel, 11 órakor szentmisét mutatnak be a lelki üdvéért, majd 13 órakor a nagyváradi Rulikovszky temetőben helyezik örök nyugalomra.

Ciucur Losonczi Antonius