Elhunyt Barabás Zoltán

Elhunyt Barabás Zoltán
Pünkösd vasárnapjának reggelén szülővárosában elhunyt BARABÁS ZOLTÁN költő, újságíró, szerkesztő.

Nagyváradon született 1953-ban, a kolozsvári tudományegyetemen szerzett bölcsészdiplomát, 1981-től dolgozott a sajtóban, a bukaresti Előre és a Romániai Magyar Szó, majd a nagyváradi Erdélyi Napló munkatársa volt, közben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztatási szolgálatának vezetője és a Partiumi Közlöny szerkesztője, majd az egri Agria főmunkatársa. Tagja volt a Tokaji Írótábor kuratóriumának, 2008–2011 között a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója, 2004–2014 között a Partiumi Írótábor főszervezője, a Pro Universitate Partium Alapítvány munkatársa. Önálló verseskötetei: Ulysses gúnyájában (1997), Valaki állt a szélben (1998), Hűvös holdfényben (2000), Balkáni szürkület (2002), Pótszavak nélkül – egybegyűjtött versek (2003), Homályhatáron (2004), Kútbanézők (2006), Nem szökhettek meg (2013), Vaksakk (2014).
„Barabás Zoltán – mint képalkotásai is igazolják – sötéten látó költő. Ez a pesszimista szemlélet egész eddigi költészetén végighúzódik. De szavait nem lehet összetéveszteni senki máséval, egyéni minden költői megnyilatkozása. Megtalálta önmaga művészi kifejezését, és méltán foglalja el helyét az új költészetben.” (F. Diósszilágyi Ibolya)
„Akadnak helyek, melyek kiemelt jelentőséggel bírnak az irodalom történetében; gondoljunk csak Esztergomra, hol Balassi utoljára indult rohamra, a fájdalmas emlékű Szárszóra, esetleg Székelykocsárd homályos vasútállomására, s gondoljunk legvégül Nagyváradra, a Körösre, Juhász Gyulára, Adyra és Lédára, a művészvárosra, melyet a huszadik század legvégén ellepett a szemét, a földből pillanatok alatt kinőtt blokkrengetegek, s gondoljunk a lepusztult külvárosra, az omladozó belvárosra. Barabás Zoltán kötete nemcsak Váradról szól, hanem elmúlt szerelmekről, a még mindig jelen lévő, bár rejtőzködő Istenről, pillanatokról, melyek mégis valahogy a városhoz kapcsolódnak. A Kútbanézők cím mintha nem is a kötetet jellemezné, hanem sokkal inkább az olvasót: a könyvben szereplő versek segítségével mi magunk vagyunk azok, akik kútba nézünk, azaz a múltba. Visszatekintünk valamire, ami már rég elmúlt, viszont illatfoszlányai, megkopott házfalai, egy-egy zug ismerős hangulata még mindig itt kísértene.” (Vincze Ferenc).
„Emlékterek – írja a költő egyik verse fölé –, valóban költészete az emlékek terét hozza létre, egy sajátos érzelmi-gondolati dimenziót, amelyben az emlékeke (és az álomnak) jóval valóságosabb a jelenléte, mint annak a köznapi valóságnak, amely a versek környezetét adja. Igen, mintha létezne egy imaginárius Nagyvárad: régi költők verseiben, családi emlékekben, templomok homályában, épületek romló vakolata mögött – és most Barabás Zoltán verseiben. Ez a régi város addig létezik, amíg a költészet újra megidézi és életre kelti: amíg versek és szavak állnak őrt a város lelke felett.” (Pomogáts Béla).
Az elhunytat május 27-én 15 órakor kísérjük utolsó földi útjára a nagyváradi köztemetőben.

A Partiumi Magy Művelődési Céh



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter