Elhunyt Antal Imre

Kedd reggel, hosszú betegség után elhunyt Antal Imre. Ő vitte sikerre a 27 évvel ezelőtt indult Szeszélyes évszakok-at, a magyar televíziózás egyik meghatározó darabját. A hosszú MTV-s időszak után az egyik kereskedelmi csatornán tért vissza, de egészségi állapota nagyon megromlott az utóbbi hónapokban. Több filmben játszott, tévéshow-k kedvelt alakja volt.

Antal Imre1935. július 30-án született Hódmezővásárhelyen, de később a család felköltözött Budapestre. Az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, s 1959-ben kitüntetéssel végzett. Az Országos Filharmónia szólistája lett, hangversenykörútjai alkalmával bejárta a fél világot, hét nemzetközi versenyről távozott értékes trófeával. Két ízben VIT-díjat, Bolzanóban a Busoni-versenyen második díjat, 1966-ban Budapesten a Liszt-versenyen első díjat nyert.

A Fiatal Művészek Klubjában felfigyelt rá Békés József író, televíziós szerkesztő. Antal Imre 1965-ben a Könnyű-e együtt élni veled című házaspárbajszerű műsorban állt először kamera elé, s mivel az élő adásban semmi lámpalázat nem mutatott, rábízták a Köszöntő, majd a Halló fiúk! Halló lányok! című, nagy népszerűségre szert tett ifjúsági program vezetését. Felívelő zenei pályafutása azonban váratlanul kettétört: 1970 körül görcsösödni kezdtek jobb kezén az ujjai, egyre nehezebben játszott, s hamarosan fel kellett adnia zongoraművészi ambícióit. 1972-ben megvált az Országos Filharmóniától és a Magyar Televízió szórakoztató és zenei főosztályán kapott státuszt.

Számos népszerű műsor vezetője volt (kedvencének a Szó mi szót tartotta), több tévéjátékban pedig színészként is játszott. A Bors című sorozatban Dániel Ede “tanár urat” alakította, s remek alakítást nyújtott a Szevasz, Vera!, a Szemüvegesek, a Circus Maximus című mozifilmekben. Vitrayval közösen vezette a szilveszteri tévéadásokat, az egyiknek Lollobrigida volt a sztárvendége. Olasz nyelvtudása miatt ő készíthetett interjút a filmcsillaggal. 27 évvel ezelőtt elindult a magyar televíziózás egyik meghatározó darabja, a Szeszélyes évszakok. Alkotói 2003-ban ünnepelték a 175. adást. Az MTV-s időszakban összesen 173 színész lépett fel a kabaréban az idők során, és úgy tűnt, hogy Antal Imre viccei maradnak a közszolgálati csatornán. Az Erkel-díjas (1984), érdemes művésznek (1988) két könyve is megjelent: 1991-ben került a boltokba a Pami című kötet (ezen a néven csak édesanyja szólíthatta), amelyben legérdekesebb élményeit gyűjtötte egybe (2002-ben újra kiadták), 1998-ban pedig az Antal Imre legjobb viccei című könyvét vehették kézbe az olvasók.

Ismerősei szerint édesanyja halála után már nem volt a régi, romlott lelkiállapota, betegségek gyötörték, trombózist kapott, orrát is műteni kellett. Fizikai állapota gyorsan romlott, kezelésekre pedig nem járt el.

(origo.hu)