Elhunyt a countryzene szupersztárja

Elhunyt a countryzene szupersztárja
Nyolcvanéves korában vasárnap elhunyt Porter Wagoner, a countryzene nagy öregje, aki annak idején útjára indította a country díváját, Dolly Patront.

Porter Wagoner, akit tavaly alhasi ütőértágulattal kezeltek, az idén októberben újra kórházba került, mint kiadója közölte, tüdőrákban szenvedett. Wagoner a Missouri állambeli West Plainsben született 1927-ben. Ahogy cseperedett, egyre jobban belehabarodott a countryzenébe, ezt kereste-hallgatta a rádióállomásokon, s ezt játszotta, amikor – autodidaktaként – megtanult gitározni. Először helyi rádióban, később a szélesebb körben ismert KWTO csatornánál kapott lehetőséget. Az ötvenes évek elején már saját showműsora volt, s ennek révén kötött vele szerződést az RCA lemezcég. Előbb dalszerzőként, majd saját dalainak előadójaként is befutott. Harmincévesen költözött Nashville-be, ahol csatlakozott a Grand Ole Opry rádióhoz és slágergyárhoz. Nashville-ben megalakította kísérőegyüttesét, a Wagonmastert. Énekesként 1954-ben került először a tízes listára a Company’s Comin című dalával, a Satisified Man már az első helyen landolt, s araszolgatott felfelé a listákon a többi dala is. Az ő segítségével indult el Dolly Parton, a később a nemzet csalogányaként ünnepelt countrydíva karrierje a hatvanas évek második felében. Hosszú éveken át énekeltek együtt, top 10-es sikerek tucatjait érték el együtt a hetvenes évek közepéig, amikor együttműködésük megszakadt.

 

Száznál több album

Porter Wagoner a nyolcvanas években felhagyott a lemezkészítéssel, és egészen az új évezred kezdetéig nem adott ki új albumot. Azóta viszont új erőre kapott, és minden évre jutott a lemezekből. Összességében száznál több albuma jelent meg a válogatásokkal együtt igen hosszú pályafutása alatt.