2012.01.27 15:42; Frissítve: 2012.01.27 15:42


Elhalasztották a hatéves gyermekek kötelező iskoláztatásának bevezetését Lengyelországban

Varsó, 2012. január 27., péntek (MTI) – Elhalasztotta a lengyel parlament a hatévesek kötelező iskoláztatásának bevezetését; a pénteken elfogadott törvénymódosítás szerint a hatéves gyermekek 2014-től lesznek tankötelesek, ami két éves haladékot jelent a 2009. évi törvénymódosításhoz képest.

A 460 fős szejm 288 szavazattal, csak egy ellenszavazattal fogadta el a kormány módosítását, 143 képviselő tartózkodott.

A törvénymódosítás indoklása szerint az iskoláknak több idejük lesz felkészülni a hat évesek fogadására, akik az óvodai vagy iskolai előkészítő helyett 2014-ben már kötelezően elsősök lesznek. A 2006-ban és 2007-ben született gyermekek esetében szüleik döntik el, mikor küldik első osztályba gyermeküket, de a 2008-as évfolyam már hatévesen megy elsőbe.

Lengyelországban 2009-ben módosították az oktatási törvényt, és egy évvel csökkentették a kötelező óvodai és iskolai ellátás korhatárát. Ennek értelmében 2012-től az ötéves gyermekek óvodakötelesek, a hatévesek kötelezően mennek iskolába. Tavaly egy évvel halasztották el az erre a korcsoportra vonatkozó kötelező iskoláztatást.

A 2009. évi törvénymódosítás nagy társadalmi vitákat váltott ki. Több mint 340 ezer aláírással 2011-ben állampolgári törvényjavaslatot nyújtottak be a parlamentnek a hatévesek tankötelezettségének törléséről, melyről várhatóan a szejm következő ülésén tárgyalnak. Ezzel szemben a folyamatosan változó helyzet miatt sokan már 2012-ben első osztályba íratták be hatéves gyermeküket, sőt egyes szülők már az ötéveseket is iskoláztatják.

A PAP lengyel hírügynökség értesülései szerint Lengyelországban az általános iskolák 90 százalékának előkészítőibe vagy első osztályaiba már járnak hat éves tanulók.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
IMF/EU-tárgyalás – Londoni értesülések: júniusban valószínű a tárgyaláskezdet
London, 2012. május 22., kedd (MTI) - A jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a [...] tovább »
Kövér László: Magyarország minden támogatást megad Németországnak a gazdasági válság leküzdéséhez
Berlin, 2012. május 22., kedd (MTI) - Magyarország minden tőle telhető támogatást megad Németországnak az [...] tovább »
Abel-díj – Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
Oslo, 2012. május 22., kedd (MTI) - Szemerédi Endre eredeti és újszerű megoldásaival forradalmasította a [...] tovább »
Cannes 2012: Brad Pitt őrület
Cannes - Nem csak a korareggeli sajtóvetítés volt tele, ez itt egyébként nem szokatlan jelenség, mert a [...] tovább »
Börtönbüntetésre ítéltek egy magyar és egy osztrák férfit többmilliós banki csalás miatt Ausztriában
Bécs/Kismarton (Eisenstadt), 2012. május 22., kedd (MTI) - Börtönbüntetésre ítéltek kedden Ausztriában egy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés