2011.10.26 13:16; Frissítve: 2011.10.26 13:16


Elhalasztják az EU-tagállamok pénzügyminisztereinek szerdai találkozóját

Az Európai Unió tagállamainak pénzügyminiszterei (Ecofin) nem tartanak megbeszélést szerdán az Európai Tanács találkozója előtt, az euróövezeti országok pénzügyminiszterei (Eurogroup) azonban a korábbi menetrend szerint üléseznek majd – mondta Herman van Rompuy-nek, az Európai Tanács elnökének szóvivője kedd délután Brüsszelben.

A szóvivő tájékoztatása szerint a találkozót azért halasztották el, mivel a megtárgyalandó kérdéseket még nem véglegesítették.

Hangsúlyozta: az euróövezeti pénzügyminiszterek, ahogy az európai tagállamok vezetői is a korábban elfogadott menetrend szerint találkoznak szerdán. Az Ecofin későbbi időpontban ülésezhet – tette hozzá.

A szóvivő elmondta: a pénzügyminiszterek később is találkozhatnak annak érdekében, hogy kidolgozzák a szerdai találkozón elfogadott intézkedések részleteit. “Nincsenek tervek újabb csúcstalálkozóra” – tette hozzá.

Hasonló bejelentést tett az Európai Unió elnökségét betöltő Lengyelország kormánya is. Varsó közleményében úgy fogalmazott: “a pénzügyminiszteri szinten zajló munka az Európai Tanács értekezletén elfogadottak ismeretében folytatódik majd”. Az Európai Unió tagállaminak vezetőit tömörítő Európai Tanács szerda késő délután ülésezik. Az ülésen az euróövezeti adósságválság átfogó megoldásáról születhet döntés.

A halasztást illetően nem jelentettek be további magyarázatot, elemzők azonban úgy vélik, hogy az euróövezetin kívüli uniós tagállamok, és különösen az Egyesült Királyság nem kívánnak előzetesen hozzájárulni olyan intézkedésekhez, amelyek később még tárgyalások alapját képezik. Ezen felül, sokan úgy látják, hogy az átfogó mentőcsomag tartalmi kérdéseit illetően is számos tisztázatlan kérdés van, így további tárgyalásokra van szükség.

Az Európai Tanács vasárnapi ülésén – médiaértesülések szerint – éles vita alakult ki egyes euróövezeti, és a közös valuta térségéhez nem tartozó államok között arról, hogy kit is illet meg az euróövezeti adósságválságról zajló tárgyalásokon való részvétel joga.

A Daily Telegraph brit napilap szerint Nicolas Sarkozy francia elnök David Cameron brit miniszterelnöknek azt mondta: “Remek alkalmat szalasztott el arra, hogy befogja a száját”. A források szerint a két politikus közötti vita mintegy másfél órára akasztotta meg a tárgyalásokat.

Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso mindazonáltal optimistán nyilatkozott kedden a tárgyalásokról. Úgy fogalmazott: “erős és meggyőző megoldásokon dolgozunk, hogy szerdán átfogó csomaggal álljunk elő a stabilitás és a növekedés helyreállítása érdekében. Itt az idő, hogy véget vessünk a bizonytalanságnak”


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Tartózkodott az RMDSZ a parlamenti választási törvény módosításáról döntő végszavazáson
Egy fordulós, egyéni választókerületes, többségi választási rendszerben választanák meg a parlament tagjait: [...] tovább »
Nyílt levél Kövér Lászlóhoz
Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára ma nyílt levelet intézett Kövér Lászlóhoz, a [...] tovább »
EMNT: Andrassew és Kuncze hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szerint Andrassew Iván és Kuncze Gábor hazugságkampányt folytat az [...] tovább »
Románia halaszthatja az euró bevezetését
Románia négy évvel elhalaszthatja az euró bevezetését az eredetileg 2015-re kitűzött céldátumhoz képest - [...] tovább »
Földvásárlási moratórium
Dacian Ciolos, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa támogatná, hogy Románia meghosszabbítsa a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés