Elfogtak egy drogdílert

Nagyvárad – A napokban a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kriminalisztikával és körözött személyekkel foglalkozó ügyosztályának munkatársai elfogtak egy váradi drogdílert, akit korábban kábítószerkereskedelem és amiatt itéltek hét év szabadságvesztésre, mivel tagja volt egy olyan bűnbandának, mely több mint 35 ezer dollár értékben csempészett kábítószert az országba.

A 46 éves Grigore Roman a Bihar Megyei Szervezett Bűnözés Elleni Központ adatai szerint 2000-ben és 2001-ben több mint 14 kilogramm kokaint hozott illegális módon Romániába. 2007-ben a magyar hatóságok tartóztatták le és adták át itteni kollegáiknak. Hét év börtént kapott, azonban mivel perújrafelvételt sikerült kieszközölnie, szabadlábon védekezhetett. Miután megszületett a megfellebbezhetetlen végzés, adtak ki általános körözést ellene.