Elfogták a gyereket vásárló nőt

Temes megye – Letartóztatta a Temes megyei rendőrség péntek este azt az illetőt, aki 5 000 euróért vásárolt meg családjától egy kisgyereket.

A nőt szombaton állítják bíróság elé, amely mindenekelőtt az előzetes letartóztatásról dönt. Az eladott gyerek vér szerinti szülei Szilágy megyeiek; őket hétfőn érték tetten, miközben az 5 000 euró második részletét akarták átvenni. Leleplezésük után bevallották tettüket, majd együttműködtek a rendőrséggel. A nyomozás során kiderült, hogy az adásvételre 2004-ben Franciaországban került sor, amikor a szülők 3 000 eurót kaptak, a további összegeket pedig a gyereket megvásárló nő 2010 novemberében illetve 2011 januárjában akarta átküldeni. Mindhárom letartóztatott ellen gyerekkereskedelem vádjával indult eljárás.

(www.paprikaradio.ro)