Elfogadták a taxis szabályzatot

Kolozsvár – Elfogadta a taxis szabályzatot a kolozsvári városi tanács. A szabályzatot a taxisok képviselőivel együtt dolgozta ki a városi tanács végrehajtó bizottsága.

– A taxis tevékenység minden mozzanata szabályozva van – nyilatkozta rádiónknak Csoma Botond, városi tanácsos. Hozzátette, az a javaslat is elhangzott, hogy a taxisok viseljenek egyenruhát, erről azonban komolyabban nem tárgyaltak. Az egyik szociáldemokrata tanácsos azt is felvetette, hogy a taxikat teljes egészében fessék át fehérre, úgy ahogy ez több városban is jellemző, azonban úgy tűnik, hogy a gazdasági válság idején a város elöljárói inkább nem terhelik még ezzel is a taxisokat, azonban nem kizárt, hogy néhány éven belül ismét felmerülnek ezek a javaslatok.

(www.paprikaradio.ro)