Elfogadta a képviselőház az igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt

Akt.:
Raluca Prună
Raluca Prună
155 támogató szavazattal elfogadta kedden a képviselőház a szociáldemokraták által benyújtott egyszerű indítványt az igazságügyi miniszter ellen.

A képviselők közül hatvanan nem szavaztak. A hazugság is ölhet címet viselő egyszerű indítványról múlt kedden tárgyaltak a képviselők.

Az indítványban az azt benyújtó Szociáldemokrata Párt Raluca Prună igazságügyi miniszter lemondását kéri. A miniszter azon nyilatkozatát kifogásolják, amelyben azt mondta, hazudott az Emberi Jogok Európai Bíróságán, amikor a hazai fogvatartási intézetek számára kiutalt alapokról kérdezték.

*

Nem jelölteti magát a parlamenti választásokon Raluca Prună. Az igazságügyi miniszter ezt kedden, a képviselőház plénuma előtt jelentette be, azt megelőzően, hogy a honatyák szavaztak volna az elleni benyújtott egyszerű indítványról.

Raluca Prună arra hivatkozott beszédében: ‘belső erkölcsi parancsa’ nem engedi, hogy megszegje szavát arra vonatkozóan, hogy nem fog jelöltként indulni a parlamenti választásokon.

Kijelentette, soha nem a hírnévért, kizárólag az állampolgárok szolgálatáért vállalta magára a tárca vezetését.

A képviselőház 155 támogató szavazattal elfogadta kedden a szociáldemokraták által az igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt. A képviselők közül hatvanan nem voksoltak.

Prună a szavazást követően azt mondta, az egyszerű indítvány elfogadása nem jelenti feltétlenül azt, hogy le kell mondania tisztségéről.

‘Meglátjuk, milyen döntést hoz a kormányfő. Ha úgy dönt, hogy távoznom kell tisztségemből, akkor majd azt teszem. Ha a miniszterelnök úgy dönt, hogy maradnom kell a kormány mandátuma lejártáig, akkor maradok’ – mondta Raluca Prună.

A hazugság is ölhet címet viselő egyszerű indítványról múlt kedden tárgyaltak a képviselők. Az indítványban az azt benyújtó Szociáldemokrata Párt az igazságügyi tárcavezető lemondását kérte. A miniszter azon nyilatkozatát kifogásolják, amelyben azt mondta, hazudott az Emberi Jogok Európai Bíróságán, amikor a hazai fogvatartási intézetek számára kiutalt alapokról kérdezték.

www.agerpres.ro

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter