2012.02.7 13:57; Frissítve: 2012.02.7 13:57


Elfogadhatják az új nyelvtörvényt Ukrajnában

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2012. február 7., kedd (MTI) – Könnyen elképzelhető, hogy Ukrajnában hamarosan életbe lép a kisebbségek, így a magyarság számára is előnyös nyelvtörvény – írta kedden a Kárpáti Igaz Szó című ungvári lap, amely ugyanakkor problémásnak tartja a tervezet elfogadtatását.

 

A jogszabálytervezetet, amely lehetővé tenné az egy tömbben élő, jelentősebb létszámú kisebbségek számára anyanyelvük hivatalos használatát az adott közigazgatási egységen belül, két kormánypárti politikus – Vagyim Kolesznyicsenko és Szerhij Kivalov – jegyzi, de annak szakértői szintű kidolgozásában részt vett az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) is. A tervezet már jó ideje az ukrán parlament szakbizottságánál hever, de a törvényhozás kedden kezdődő tavaszi ülésszakán hamarosan vitára bocsáthatják.

Az újságcikk utal a kijevi Szevodnya című napilap megbízható forrásokból szerzett értesülésére. Eszerint az elnöki hivatalban és a kormányzó Régiók Pártja (PR) parlamenti frakciójában arra a következtetésre jutottak, hogy a nyelvtörvényt, amely kedvező a párt legfőbb szavazóbázisának számító orosz etnikumra nézve, célszerű lenne már a közeljövőben elfogadni. A párt ettől megcsappant szavazóbázisának a visszaszerzését reméli az idén októberben esedékes parlamenti választásokra. Emellett zöld utat kaphat az a törvénytervezet is, amely garantálná a szülőknek gyermekük anyanyelven történő óvodai nevelését – emlékeztet az ungvári lap.

Ezeket az elképzeléseket azonban nem lesz könnyű keresztülvinnie a kormányzó erőnek – mutat rá az újság, amely utal Jurij Kosztenkónak, az Ukrán Néppárt (UNP) elnökének a nyilatkozatára, miszerint minden lehetséges módszerrel tiltakozni fognak a tervezet elfogadása ellen. A nacionalista politikus a nyelvtörvényt az államnyelv elleni támadásnak tartja.

A cikk idézi Mihajlo Pogrebinszkij kijevi politológust, aki úgy véli, a nyelvtörvény lehetséges elfogadásának meglebegtetése csak egy kommunikációs trükk a választások évében. A szakember a téma kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajnában időről időre előkerül a nyelvtörvény tervezetének kérdése, de a végén a régiós többség mégsem meri azt törvényerőre emelni. Ennek okát abban látja, hogy a PR tart attól, hogy miközben saját szimpatizánsai üdvözölnék a jogszabályt, más lakossági rétegekben akkora ellenérzéseket váltana ki, ami összességében rontana a párt megítélésén – írta a Kárpáti Igaz Szó.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Börtönbüntetésre ítéltek egy magyar és egy osztrák férfit többmilliós banki csalás miatt Ausztriában
Bécs/Kismarton (Eisenstadt), 2012. május 22., kedd (MTI) - Börtönbüntetésre ítéltek kedden Ausztriában egy [...] tovább »
Cannes 2012: Munkában a zsűri
Noha még csak a fesztivál felénél tartunk és vélhetően sok meglepetés vár még ránk, az már most [...] tovább »
Cannes – Vajna: sikerült visszaépíteni a magyar filmfinanszírozás iránti bizalmat
Cannes, 2012. május 22., kedd (MTI) - A múltat rendbetettük, a jövő elindult, most már a filmek kreatív részén [...] tovább »
“Kisebbségi minimum” megfogalmazását tervezi a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala
Pozsony, 2012. május 22., kedd (MTI) - Egy "kisebbségi minimumnak" nevezett - szlovákiai magyar szervezetek [...] tovább »
Moszkvában meggyilkolták a grúz államfő személyes ellenségét
Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2012. május 22., kedd (MTI) - Miheil Szaakasvili grúz államfő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés