Életük példaképül kell szolgáljon

Életük példaképül kell szolgáljon
Az ’56-os eseményekre és Sass Kálmán mártír lelkipásztorra emlékezve az érmihályfalvi református egyházközség pénteken és vasárnap is tartott megemlékezéseket.

Pénteken este Sass Kálmán mártír lelkipásztornak a református ravatalozó mellett tavaly emelt obeliszkje mellett gyűltek egybe az emlékezők. A mai estének akkor van értelme, ha nem csak a múltba, de “Isten szemüvegén keresztül” a jövőbe is tekintünk, kezdte beszédét Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor. Kifejtette: Sass Kálmán lelkipásztor élete egy “felkiáltójel” volt: csak úgy érdemes élni és meghalni, ha hazádhoz és egyházadhoz hű maradsz minden megpróbáltatás közepette, miközben némelyek arról akarnak meggyőzni, hogy ne is legyenek meggyőződéseid. A lelkésznő éles szavakkal bírálta a helyi (egyébként jelen volt) városvezetőket a Zelk Zoltán Általános Iskola step by step osztályainak és két napközis csoportjának a református egyház épületeiből történt elköltöztetése miatt, azt az egész református közösség elleni merényletnek minősítve. A továbbiakban Kovács Zoltán főgondnok Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versét adta elő, Balázs Eszter és Balázs Máté Sass Kálmán kátéjából, Balázsné Kiss Csilla pedig Ravasz László néhai püspök gondolataiból olvasott fel.

Jelképül szolgáljanak

A megemlékezés zárásaként előbb a lelkészi család, utánuk a Sass család képviselői, a városvezetők, majd szervezetek képviselői és magánemberek járultak az obeliszkhez egy-egy szál virággal.
A vasárnap déli istentisztelet után Sass Kálmánnak a református templom külső falán lévő emléktáblájánál tartottak megemlékezést, ahol újra a lelkésznő elevenítette fel azok emlékét, akik “példaképül kell szolgáljanak a hitvalló keresztényeknek és magyaroknak”. Emlékező szavakat mondott még Kovács Zoltán is, majd elénekelték néhai Sass Kálmán kedvenc dalát: Karsznahorka büszke vára… A továbbiakban az ’56-os emlékjelre és Veronika nővér (Földesi Ilona, Sass Kálmán munkatársa) emléktáblájára is koszorú került, utóbbinál a családtagok is fejet hajtottak.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter