Életérzések vizuális megjelenítése

nol.hu
nol.hu
A 14. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, a Magyar Nap keretében bemutatták Pálfi György Szabadesés című filmjét. A filmvetítése után kérdeztem a rendezőt.

– Rendkívül érdekes a film címe. A rendezői szemlélet szerint, mit fejez ki?
– A szabadesés azt az állapotot jelenti, amikor az egyén elugorott, de még nem ért földet. Ami erősen utal arra az érzésre vagy állapotra, amiben én érzem magamat, ebben a vákuum helyzetben. Amit felfoghatok úgyis, hogy repülök, de benne van az is, mi lesz, ha csattanok. A film föltesz kérdéseket, de az utolsó snittel meg is válaszolja. (Fentről fényképezve.) Amikor az autó mellett fekszik a földön ez a magatehetetlen öregasszony, valaki jön és beszáll az autójába. Nagyon óvatosan kikerüli, majd tovább hajt. Eszébe sem jut, megkérdeznie, mi van vele? A szolidaritás teljes hiányáról beszél ennek az embernek a magatartása. Legalább is nekem ezt mondja. Holott annyira egyszerű lenne csinálni a dolgokat. De ahol ember van, ott probléma is van. Ahol már kettő van, ott még több. De azt a magárahagyatottságot, amit az ember egy ilyen szabadesésnél érezhet, vagy amit a szereplők éreznek ezekben a jelenetekben, azon nagy sokat lehetne oldani azzal, ha figyelnénk egymásra. Megpróbálnánk megérteni a másikat. A film egy posztó, amelyen azt szeretnénk rögzíteni, hogy érezzük magunkat. Nagyon jó színészeket sikerült összeszedni. Akiket fölkértem, mindenikük elvállalta. A rendező kívánságlistája beteljesedett. Azon csodálkoztak, hogy nem tudtunk fizetni. De kaptak egy jó forgatást és egy jó szerepet.

– Következő filmjének mi lenne a témája?
– Nagyon sok filmtéma kavarog a fejemben. Nagyon sok forgatókönyvet már megírtunk. Mivel annyit kellett várni a filmforgatásához szükséges támogatás megszerzésére, elhatároztam, nem várok, és három hét múlva neki kezdek egy filmnek. Megint költségvetés nélkül. A Szabadesés című filmet a dél-koreai Jeonju Nemzetközi Filmfesztivál projektje támogatta. Most egy hónapig találkozunk és megpróbálunk összehozni egy alkotást.

– Miről szólna a film?
– Egy posztháborús helyzetben egy szerelmi történet, barátságról és szerelemről szól. Szívemből kívánom, sikerüljön ez.

– A Szabadesés nyitó képsorában milyen szöveget vettek alapul?
– Joga gyakorlatokon használt szöveget, kis módosításokkal használtuk fel. Azt dolgoztuk át. Jordán Tamás egy 15 oldalas szöveget tanult meg, melyben az összes csakrákat felsorolja. Ebbe beoltottunk egy ezoterikus gondolkodást, mert népünk mégis Ázsiából jött és itt telepedett le.

– Jeonju Nemzetközi Filmfesztivál hogyan jelent meg a képben?
– Nekik van pénzük. Ők jutottak el hozzánk. A Jeonju Nemzetközi Filmfesztiválnak van egy digitális projektje. Minden évben három filmrendezőt választanak. (Egy, kettő mindig dél- koreai. Egy, kettő mindig külföldi). Ezeket támogatják. A rendezők korábban rövidfilm, most először nagyjátékfilm készítésére nyerhettek támogatást. Mi is kaptunk egyszer csak egy üzenetet, hogy látták a filmjeinket, ezekből be is mutattak néhányat Dél- Koreában. Nagyon szerették a bemutatott alkotásokat, és van ez a filmtámogatási lehetőség. 100.000 dollárt ajánlanak fel egy film forgatására, de a kikötésük az, hogy fél év alatt kell elkészíteni. Rendkívül rövid idő alatt kellett elkészíteni a filmet.

– A legnehezebb része a forgatásnak mi volt?
– 800 kilós rodeóbikával forgattak. Amit be kellett illeszteni a filmbe. Itt lehetett érezni, mit is jelent a ma filmeseinek a digitális technika. Egy televíziós produktumot használtunk fel. Ezt a jelenetet kellett a struktúrájából kifordítani. Amit a valódi közönség már ért. A kolozsvári közönség ebből a szempontból jelesre vizsgázott.

A filmről

A Szabadesés színes, magyar- dél-koreai-francia játékfilm, 89 perc, 2014. Rendező: Pálfi György Forgatókönyvíró: Ruttkay Zsófia, Pálfi György. Zeneszerző: Amon Tobin. Operatőr: Pohárnok Gergely. Producer: Pusztai Ferenc. Jelmez: Szakos Kriszta. Díszlet: Láng Imola. Vágó: Lemhényi Réka. Hang: Zányi Tamás
Szereplők: Molnár Piroska, Tenki Réka, Till Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, Benedek Miklós, Gosztonyi Csaba, Gera Marina
A Szabadesés hét kisfilmből áll, amelyhez egy kerettörténet szolgál. Az öreg néni (Molnár Piroska) szatyorral a kezében, felmegy a hétemeletes tömbház tetejére, ahonnan a mélybe veti magát. Különösebb baja nem történt. A film hét lakás sajátos történetét meséli el. Egymás alatti, hét emeleten elhelyezkedő lakásokban élőknek a nem hétköznapi történeteibe nyújt betekintést. A lakói életérzéseinek, szorongásainak vizuális megjelenítései ezek a történetek. Azonban nemcsak partikuláris esetet jelentenek, mert más település, más város házaiban lakóknak is mind meg vannak a maguk sajátos, egyedi, izgalmas történetük. Furcsa a maguk nemében izgalmas idegborzoló történetek ezek, különös emberekről.
Egy helyszínen forgattak A forgatókönyv tulajdonképpen az élethelyzetek problémáinak vizuális megfogalmazása.
A filmrendezőknek a sajtó képviselőivel való találkozás alkalmával, Pálfi György beszélt a filmforgatásának néhány mozzanatáról. A Szabadesés című film 2013 októberétől 2014 áprilisáig készült el. A dél-koreai projekt által biztosított támogatásnak az az előnye, hogy nem kellett megfelelni senkinek.
2014-ben, a 49. Karlovy Vary Filmfesztiválon Pálfi György kapta a Szabadesés című filmjéért a legjobb rendező díját, valamint a zsűri különdíját. Elnyerte az Europa Cinemas Label- díjat is.

Csomafáy Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter