Életbe lépett a dohányzás elleni törvény

Akt.:
Életbe lépett a dohányzás elleni törvény
Életbe az új dohányzásellenes törvény, mostantól kezdve egyáltalán nem szabad dohányozni bárokban, kávézókban, március 17-től pedig a Helyi Rendőrség is elkezdi az ellenőrzéseket.

Az új törvény főleg a bárok, kávézók tulajdonosait érinti érzékenyen, hiszen míg eddig bizonyos előírások betartásával zárt közterületeken is lehetett dohányozni, mától ez tilos. Nagyváradon vannak, akik emiatt hamarabb nyitják meg a teraszokat, mások különböző bővítéseken dolgoznak – azonban nem mindig adott a lehetőség, vagy mert nincs hely, vagy mert aluljáróban, netán a Sas-passzázsban működik a létesítmény és nincs utcafrontja. Mint arról már beszámoltunk, az új törvény szerint zárt közterületnek számít minden olyan, közös használatra szánt terület, „mely rendelkezik egy tetővel, vagy egy mennyezettel és legalább két fallal körül van határolva”. Olyan lokálok is vannak, ahol új, vonzó menükkel várják a vendégeket olyan elgondolásból, hogy még ha dohányozni nem is lehet majd, ne veszítsék el klienseiket.

A napokban a dohányosok különböző módon búcsúztatták régi szokásukat – Nagyszebenben például koszorút függesztettek ki az egyik bár felé, Búcsú a benti dohányzástól felirattal,Temesváron pedig egy dohányos eldöntötte, hogy ha már úgysem cigarettázhat kedvenc helyén, inkább le is szokik a dohányzásról. Másfelől ott vannak azok, akik keserűen veszik tudomásul a tiltást. „Most boldogok vagytok?” – osztotta meg egy ismert közéleti személy egy közösségi portálon a törvény életbelépéséről szóló hírt.

Tiltások

Mint arról már beszámoltunk, a tiltás a munkahelyi zárt területekre, továbbá a gyermekek játszóhelyeire is kiterjed, ez utóbbiakra akkor is, ha nyílt tériek. Az egészségügyi intézmények és tömegszállítási eszközök mellett az új törvény szerint a tanintézetekben is teljesen tiltva lesz a dohányzás, akárcsak a gyermekvédelmi intézményekben.

Újdonság, hogy a tömegszállítási eszközökön elektronikus cigarettát sem lehet majd használni március 17-től.

Zárt közterületekre vonatkozóan mindössze két kivétel van: a magas biztonsági fokozatú börtönök cellái, ahol továbbra is lehet majd dohányozni, illetve a nemzetközi repterek speciálisan erre a célra kialakított helységei, amennyiben teljesítik a feltételeket.

Fokozatos bírságok

Míg az új törvény szerint magánszemélyek 100 és 500 lej közötti bírsággal sújthatók, ha azokon a területeken dohányoznak, amelyekre a tiltás vonatkozik, jogi személyeknél fokozatosan emelkednek a bírságok, a következőképpen: az első törvényszegést ötezer lejjel bírságolják, a másodikat tízezer lejjel, melyhez hozzáadódik az egység tevékenységének felfüggesztése addig, míg megoldják azt a helyzetet, ami kihágáshoz vezetett, a harmadik alkalommal pedig a bírság tizenöt ezer lej lesz és az egységet bezárják.

Büntetik

Az új törvény szerint nem csak az számít kihágásnak, ha az érintett területeken engedélyezik a dohányzást, hanem az is, ha cigarettát árusítanak darabra, ha húsznál kevesebb cigarettát tartalmazó csomagokat árulnak, ha dohányáru automatákat működtetnek, ha tizennyolc éven aluliaknak, illetve tanintézetekben, vagy egészségügyi intézményekben árulnak ilyesmit, netán egy cigaretta- vagy dohánymárkát arra használnak, hogy más termékeket népszerűsítsenek, vagy értékesítsenek.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter