Elemezték az RMDSZ-szervezet működését

Nyakó József helyi elnök olvasott fel tevékenységi beszámolót
Nyakó József helyi elnök olvasott fel tevékenységi beszámolót
Hétfőn este került sor Érmihályfalván a helyi RMDSZ-szervezet beszámoló és küldöttjelölő gyűlésére. Lajstromozták az elmúlt időszak rendezvényeit, elemezték a szervezet irodájának működését.

A Gödör rendezvényházban mintegy harmincan jelentek meg, akiket Nyakó József polgármester a helyi szervezet elnöki minőségében köszöntött, örömmel állapítva meg, hogy nemcsak választmányi tagok jöttek el, hanem „külsősök” is, akik így beleláthatnak a szervezet dolgaiba. A gyűlés vezetését Borsi Lóránd, a megyei szervezet önkormányzatokért felelős ügyvezető elnökhelyettese vette át, ismertetve, hogy az összejövetelnek két napirendi pontja van. Az első a helyi elnök beszámolója volt, melynek során Nyakó József, mint fogalmazott, a lényegre szorítkozott. Lajstromozta az elmúlt időszak főbb rendezvényeit, azokat is, melyeket nem helyben tartottak, de képviseltették rajta magukat. Úgy vélte, hogy a Minority SafePack polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése helyi szinten sikerülhetett volna jobban is, ugyanakkor elégedett volt a közösségépítést szolgáló rendezvényeikkel, illetve a más szervezetekkel (ifjúsági- és nőszervezet, nyugdíjasok egyesülete) való együttműködéssel.

Irodai ügyintézés

A helyi RMDSZ-iroda tevékenységével kapcsolatban kiemelte: Sütő Judit irodavezető egyéb teendői mellett több mint 3100 személy könnyített honosításában és ehhez kapcsolódó ügyintézésben segédkezett a rendszeres konzuli napokhoz fűződően (a legközelebbi konzuli fogadónap éppen csütörtökön lesz), az ezekhez tartozó fordításokat pedig Boros József végzi díjmentesen, aminek következtében az említett személyek ügyeinek intézése a kezdetektől ingyenes. Az elnök a hibák oldalára sorolta, hogy a legutóbbi helyhatósági választáson 3 tanácsosi helyet vesztettek, ennek egyik folyományaként már most gondolni kell a szervezet személyi utánpótlására, nemkülönben a szorosabb kapcsolat kialakítására a vállalkozói réteggel. Az elnök köszönetet mondott munkájukért a választmány tagjainak, illetve Oláh Sándor és Kiss Csaba alelnököknek. Második napirendként kijelölték, mely 13 fő vesz részt az április 20-án sorra kerülő megyei küldöttgyűlésen. Operatívan ment a szavazás, hiszen az elnök, a két alelnök és a 10 tanácsos éppen kitöltötte a létszámot.

Rencz Csaba