Elektronikus hulladékok elszállítása

Április 19.-én nagyszabású lomtalnítási akcióra kerül sor, melynek keretében az európai normáknak megfelelően szabadúlhatunk meg az elektronikus hulladékainktól.

Az ortodox húsvét előtti nagytakarítási időszakot megelőző akcióban száztíz 20 ezer feletti lakosú város vesz részt, de tervbe van véve a lomtalanítás falvakra és kisvárosokra való kiterjesztése is. A novemberi tapasztalatok azt mutatják, hogy szükség van még ilyen akciókra, míg az önkormányzatok nem oldják meg az elektronikus hulladékok szelektív gyűjtését. Az akció során a lakók az elektronikai hulladékot a lakóház elé helyezhetik, ahonnan a köztisztaságiak a speciális hulladékgyűjtő, majd az újrahasznosító központba szállítják.

Fontos hangsúlyozni, hogy kizárólag elektronikus hulladékok gyűjtéséről van szó, egyébb kirakott lomot nem szállítanak el. A Környezetvédelmi Minisztérium adatai szerint az egy lakosra eső elektronikus hulladékok elérik a 25-30 kg-ot, ez évi 3,75 körüli hulladékot jelent, melynek szelektív begyűjtéséről és elszállításáról az önkormányzatoknak kell gondoskodniuk. A tavalyi akció során egy nap alatt több mint 600 tonna hulladékot sikerült összegyújteni, ami több mint a fele a 2006-os évben összesen összegyűjtött elektronikus hulladéknak.