Elég a gyerekkísérletekből és a fölösleges beruházásokból!

Elég a gyerekkísérletekből és a fölösleges beruházásokból!
© Nagy Zoltán (balra) tanácsosjelölt és Zatykó Gyula polgármesterjelölt az EMNP váradi tájékoztatóján. A szerző felvétele.
A megaberuházásokat vizsgálná felül Zatykó Gyula, az EMNP polgármesterjelöltje, egyik váradi tanácsosjelöltjük, Nagy Zoltán pedagógus pedig a gyerekekkel való kísérletezgetés ellen lépne fel, ha bekerül a helyi döntéshozó testületbe a június 5-i választáson.

Eurómilliók mentek el teljesen fölösleges, valamint nem jó minőségben kivitelezett munkákra Nagyváradon az elmúlt időszakban is, az Európai Unió csak fizet, de a sok pénzből nem megfelelően kivitelezik a projekteket itt – ezt kifogásolta hétfői sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nagyváradi polgármesterjelöltje. Példákat is mondott.

16 millió euróból, főleg EU-támogatásból épült fel a még meg nem nyitott akvapark a városban. Az építésével fél évet csúsztak, ezért az önkormányzat kénytelen volt még 2 millió lejjel beszállni, önrészként. Zatykó elmondta: jó ismerőse annak a budapesti cégnek az egyik embere, amelyik ezt is tervezte, és a pesti Aquaworldöt is. Így a politikus konkrét információk alapján aggódik amiatt, hogy a váradi létesítmény nem lesz rentábilis, hiszen a pesti is csak alig az. Az itteni önkormányzati tulajdonban van, és a polgármesterjelölt attól tart, hogy ha nem lesz gazdaságosan működtethető, akkor a város közpénzeket is beleöl majd a fenntartásába. Egyébként a tervezett 50 lejes belépőt sokallja, szerinte csak egy szűkebb kör látogathatja majd így a komplexumot, a csak a strand részre szóló 10 lejes jegyből is lefaragna. Ha ő lesz a város vezetője, a váradiaknak 6–7 lejes belépőt adna. Kérdésünkre, hogy akkor meg minden váradi személyivel lenne-e kénytelen strandra menni, azt mondta, igen, de bérletet is válthatnának, 50–80 lejért, és akkor nem kellene a személyi minden alkalommal. Hozzátette: egy ismerőse leadta a FINA szabványméreteinek jegyzékét a mostani városvezetésnek, így reméli, hogy e szerint építkeztek, és a medencék sportesemények tartására is alkalmas lesz, mert csak így, és úszásoktatás bevezetésével lehetne esetleg nyereséges az akvapark.

Más példák

Zatykó Gyula hétfő reggel, a tájékoztató előtt felment a korszerűsített Gombába is – és elégedetlenül jött le onnan. Mint mondta, az 1,7 millió eurós, főleg uniós pénzből finanszírozott befektetést rossz minőségben kivitelezték, már most sok helyütt áll a víz az új lépcsősoros sétányon, nincs elég parkolóhely, már most repedések vannak a betonrészeken, egy fölösleges régi sorompót ott hagytak – „és amikor mindezeken átjut az ember, még kutyák támadhatnak rá, mint rám az előbb, ami ugye összességében nem egy európai turistacsalogató”.

Ott van aztán a Gomba közelében a gyorsforgalmi útnak nevezett valami, ami nem az. Ez 12,5 millió eurónyi EU-támogatásból épült, de ahhoz, hogy gyorsforgalmi legyen, 2×2 sávosnak kellene lennie, le kellett volna választani külön elemekkel a menetirányokat, 90–110 km/h-nak kellene lennie a sebességhatárnál, de ebből semmit sem teljesít. „Bicikliutat és széles járdát is ígértek oda, ezek sincsenek. És pokol lett az ott élők élete, mert a saját házaik előtt nem tudnak már parkolni. Ráadásul az út nem vezet sehova, mert a városban, házak közt, keskeny utcákba torkollik” – mondta.

Zatykó Gyula kifogásolta a 3,6 millió eurós EU-finanszírozásból átépített főteret is, amelynek burkolata már most repedezik, márványlapok esnek le, és az új villamosmegállók tovább rontják az összképet és a rálátást az amúgy is szerény ízléssel tervezett térre. Emlékeztetett: most el van adósodva Várad, 70%-os az adósságrátája, mert e beruházásokra hiteleket vett fel, és az EU utólag téríti ezt meg. „Amikor a kifizetések megkezdődnek, nagyot fog javulni a ráta, de akkor is át kellene gondolni, mibe ruházunk be, mert ezek rosszak és értelmetlenek” – összegzett.

Tanügyi káosz

Az EMNP váradi tanácsosjelölti listáján harmadik Nagy Zoltán, a közismert pedagógus, aki 35 éve tanít. Ő a tanügy helyzetén változtatna, ha bejut a tanácsba. Mint mondta, két szint van az oktatásban, az országos és a helyi, és mindkettőben a helyzet katasztrofális. A legnagyobb bajok egyike, hogy a két szinten politikai alapon nevezik ki a vezetőket, nem szakmain. „Emellett nincs meg a rendszerszerű szemlélet. Ez azt feltételezné, hogy amikor bemegy a diák, előre tudja, mi lesz a kimenetelnél. Ehelyett állandóan változtatgatnak. Mindenki érti ezt a gondot, mégsem tesz ellene senki. Az első dolgok között kell változnia annak, hogy ne kísérletezzünk a gyerekeken, mert most ezek zajlanak. A tananyag is túl nagy lett, sok fölösleges tudást követelnek meg a diáktól. A tanárok pedig belefúlnak már a bürokráciába, a papírmunkába, az oktatás helyett. Így mindkét fél demotivált, kedvetlen. Az iskolákban rossz a hangulat, a tanárok között alig van már baráti szál, mindenki veszekszik, ideges, civakodik” – összegzett.

Magyar oktatás

Ami Váradot illeti, a magyar oktatás erősítését tartja tanácsosi feladatának. Példának elmondta, hogy tavaly a magyar részt megszüntették a Vuiában, átvitték a Şagunába, aztán az utóbbi iskolát szüntették meg, és visszavitték a magyar részleget a Vuiába. Mindezt titkos háttérdöntésekkel, ismeretlen érdekeket követve. És úgy, hogy a tanárokat nem vitték magukkal, hanem azoknak kellett elhelyezkedniük máshol, ami ráadásul 50–100 oldalas dokumentációk összeállítását is megkövetelte tőlük. A saját feleségét hozta fel példaként, akit háromszor helyeztek át a városban, iskolaátszervezések miatt, a Brăncuşit, a Vuiát és a Şagunát járta meg, rengeteg papírmunkával, mert mindegyik helyen felszámolták a magyar tagozatot. Kérdésünkre hozzátette: csak e pár intézkedés a feleségén kívül 70–100 tanárt érintett, „ennyit hurcoltak meg”.

Mindemellett lehetetlennek tartja, hogy nincs magyar magánoktatás. Román magániskolák vannak, magyar egy sem. Érdeklődésünkre elismerte, hogy erre a piac teremtené meg az igényt, de szerinte ehhez meg kell adni a kezdőlökést.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter