Elárverezik az elhagyatott sírokat

Elárverezik a nagyváradi Rulikowski köztemetőben a nem gondozott, elhagyatott sírokat, jelentették be az illetékesek.

A nagyváradi Rulikowski temetőben az utóbbi időben megvalósított beruházásokról számolt be tegnap a helyszínen a sajtó képviselőinek Liviu Andrica a temetőt is kezelő Közterület-fenntartó Zrt. igazgatója. Tudatta, hogy egy 67.800 lejes beruházás nyomán elkészült egy új temetkezési üzlethelyiség, ahol a koporsókat és a temetésekhez használt kellékeket, tárgyakat lehet megvásárolni. Az üzlethelyiség a temető bejárata melletti adminisztratív épület végén kapott helyet. Ezzel egy időben az önkormányzat által működtetett Városháza utcai temetkezési vállalat megszűnt. Liviu Andrica bejelentette azt is, hogy tavaly novembere óta mintegy tízezer négyzetméternyi sétányt aszfaltoztak le a temetőben a 28. és a 139. számú parcellák között. Ennek a beruházásnak az összköltsége 419.937 lej volt. Ugyanakkor elkészült a temető dolgozóinak az öltözője is, ez a beruházás 27 ezer lejbe került.

Jelentkezzenek a sírgondozók

Ezt követően Teodor Vaida a Rulikowski temető ügyvezetője számolt be arról, hogy felleltározzák az egész temetőt, és az elhanyagolt, elhagyatott sírokat árverésre bocsátják. Mint mondta, a leltár jelenlegi állása szerint máris mintegy 80-100 elhagyatott sírhelyet találtak. Tudatta, hogy az elhagyatott sírhelyek azonosító adatait a temető bejáratánál egy üzenőfalra függesztik ki, és a kifüggesztéstől számított egy évig várnak arra, hogy a hozzátartozók jelentkezzenek és gondozzák a sírhelyet, illetve hogy kiegyenlítsék a koncessziós díjat. Az egy év lejárta után felszólítást küldenek a sírhelyet birtokló személynek arra a lakcímére, ami a temető adatbázisában szerepel, és amennyiben a felszólítás elküldésétől számított három hónapon belül sem jelentkezik senki, akkor a sírhelyet árverésre bocsátják. Amennyiben elkel a sírhely, akkor az abban eredetileg nyugvó ember, emberek földi maradványait exhumálják, kimélyítik a sírgödröt, és gyakorlatilag ugyanoda, csak mélyebbre temetik a maradványokat, hogy a felszínhez közelebbi szinten újra lehessen temetni. Az első licitációkat már idén májusban lebonyolítják. Egyébként egy sírhely koncessziójának ára tíz évre 310 lej. Teodor Vaida elmondta azt is, hogy a temető nyilvántartásának megújítása nyomán összeírják a híres váradiak sírját is, amelyeket ezt követően a város fog gondozni. Vaida kilenc nagyváradi jeles személyiség sírhelyét sorolta fel, akik között csak egy magyar van Rimler Károly, a város egykori polgármestere személyében. Arra a kérdésünkre, hogy további magyar személyiségek is szerepelnek-e majd ezen a listán, Teodor Vaida igennel válaszolt, hozzátéve, hogy a temetőben nyugvó magyar személyiségek listáját a magyar közösség fogja összeállítani.

Pap István