Eladták volna az Ady központot?

Eladták volna az Ady központot?
Tőkés László állítása szerint a Bihar megyei RMDSZ vezető politikusai 75 millió forintnak megfelelő értékben akarták eladni a nagyváradi Ady központ épületegyüttesét.

 

Tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László EP-képviselő elmondta, hogy nem hivatalos értesülései szerint a Bihar megyei RMDSZ vezető politikusai, név szerint Kiss Sándor, Lakatos Péter, Biró Rozália és Szabó Ödön egy Forró Tamás nevű, kétes hírű magyarországi üzletember közvetítésével el akarták adni 250 ezer euróért (mintegy 75 millió forint) a nagyváradi Ady-központot, mely létesítmény felépítésére a magyarországi költségvetősből 320 millió forintot utaltak ki. Tőkés László kijelentette, hogy ebből kiviláglik az is, hogy a magyar közpénzek egy részét másfelé is elcsatornázták a bihari RMDSz-esek, „és annak is ára volt, hogy a római katolikus egyház cinkosságot vállalt az ügyben”. Arra a kérdésünkre, hogy mikor történhetett ez az eladási kísérlet, Tőkés László azt válaszolta, hogy erről nincsenek pontos információi, de feltételezhetően tavaly kísérelték ezt meg, de az üzlet nem valósult meg, mert a politikusok nem kapták meg a kért összeget. Szabó Ödön a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke a Tőkés László által elmondottakra reagálva lapunknak elmondta: „Tőkés László az elmúlt években egyre több olyan dolgot állít, aminek semmi köze a valósághoz. Én egyetlenegy ilyen dologról sem hallottam, egyetlen ilyenfajta megbeszélésen sem vettem részt. Tőkés László a választási kampányra készül, de én először is azt ajánlanám neki, hogy olvassa el a tízparancsolatot, és minden egyes parancsolatát tartsa be, azt a parancsolatot is, hogy ne hazudj!”

 

Pap István