EKE Art kiállítás nyílt a PKE-n

EKE Art kiállítás nyílt a PKE-n
Nagyváradon is megtekinthetők az EKE Art V. fotóbiennále legjobb képei a Partiumi Keresztény Egyetem előcsarnokában. A tárlat megnyitóját május 20-án tartották meg.

Az EKE’91 Nagyvárad – Bihar szervezésében Nagyváradon is kiállították az EKE Art V. fotóbiennále legjobb képeit a Partiumi Keresztény Egyetem előcsarnokában. A tárlat megnyitóján az érdeklődőket Tiponuţ Tibor, az EKE’91 Nagyvárad – Bihar elnöke köszöntötte, elmondva, hogy a marosvásárhelyi Erdélyi Kárpát Egyesület immár ötödik alkalommal rendezte meg az EKE Art fotóbiennálét. A szervezők ezúttal négy témakört is meghirdetettek: az alkotók természetjárás, honismeret/néprajz, élővilág a természetben és az erdő költészete (alakzatok, formák, rajzok, fények és homályok az erdőben) témákban küldhettek be fotókat. A témakörök mindegyikében díjakat is osztottak. „A kiállítással minden fotós nyer, a legnagyobb nyertesek mégis mi vagyunk akik láthatjuk ezeket a csodálatos képeket. A vándorkiállítás végigjárja Erdélyt, minden olyan EKE osztálynál kiállítják a képeket, ahol erre lehetőség és igény van” – mondta el Tiponuţ Tibor.

EKE Art

Bara Lilla EKE-tag, a váradi kiállítás szervezője a tárlatmegnyitón ismertette az EKE Art történetét: az EKE-sek már az 1900-as évek elején elkezdek fotózni, 1930-ban megalakult az első fotókör az EKE-n belül, két év múlva pedig már az első kiállítást is megszervezték. Ezután több kiállításra is sor került, de a második világháború után felbomlasztották az EKE-t és ezért a tárlatok is megszűntek, viszont a fotósok találtak lehetőséget arra, hogy bemutassák képeiket a különböző fotóklubokban. „2005-ben a marosvásárhelyi EKE-sek úgy döntöttek, hogy újraindítják és folytatják a hagyományt, így 2005 nyarán jött létre az első EKE Art, amely az EKE erdélyi szintű művészeti rendezvénye, mely pillanatképek segítségével próbálja felhívni a figyelmet a természet csodáira, kulturális és épített örökségünk szépségeire, ugyanakkor alkotásra ösztönzi a fotósokat. Az EKE Artból 2009 óta lett vándorkiállítás” – tette hozzá Bara Lilla.

EKE ART számokban

Az öt EKE Art alatt 656 fotó érkezett be, több mint hetven szerzőtől, 14 eke osztálytól. Ezekből a munkákból 345 kép került kiállításra, becslések szerint huszonöt helyszínen tízezer látogatója volt a tárlatoknak. Az idei EKE Artra hat osztályból 22 fotós 106 fotót küldött be, Nagyváradon ebből körülbelül 70 képet állítottak ki. A jövőben a szervezők elektronikus úton is elfogadják a munkákat az EKE Artra. A kiállítás a helyszínen egy hétig tekinthető meg.

Nagy Noémi