Együttérzés

Együttérzés
Az iskolai élmények mély nyomokat hagynak, beépülnek az ember gondolat és érzelemvilágába. Bár egyes élmények az évtizedek során átértékelődnek, más hangsúlyt kapnak, de valahol tovább léteznek a tudatunkban, illetve a közösség szintjén.

A film, a maga sajátos eszközeivel hitelesen tudja megeleveníteni a diákéletet, a maga eseményeivel, romantikájával, örömeivel, esetleg kudarcaival. Katarina Launing „Kick it!” (Rúgd ki!) című filmje a serdülők barátságáról, az első szerelemről, az együttérzésről, annak életerőt adó hatásáról szól.
A diákok egyik kedvenc sportja a foci. Nemcsak a fiúk, hanem a lányok körében is sokan kedvelik ezt a sportot. Sőt egyesek magas nívón művelik. A film kezdő jelenetei a lányok focicsapatának mérkőzésére nyújtanak betekintést. Az osztályban, az iskolában pezsgő a hangulat. Jelzi, a lányok foci csapata megmérettetésre készül. Anja, az életvidám, küzdőszellemű leány, a csapat lelke, aki állandó vitában van az egyik osztálytársával, Jonassal. Jonas szerint a lányoknak nem való a labdarúgás.
Lekicsinylően beszél a lányok teljesítményeiről. Anja nem veszi észre, hogy a fiú durva kifejezései mögött az iránta érzett belső vonzódás húzódik meg, sajátosan férfias változatban.
Egyik alkalommal Anja játék közben megsérült, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget. A szülei mégis elviszik a kórházba, orvosi vizsgálatra. Kiderül, hogy a leány leukémiás. A szomorú eredményt a kétségbeesett szülők nehezen fogadják el. Az életerős, energikus leány miután megtudja, hogy leukémiás, mindent meg akar tenni, hogy meggyógyuljon, a foci csapatával a megyei versenyen, győztesen kerüljön ki. Élete megoszlik a kórház és az iskola között. Amikor a kezelés következtében elhull a haja, fejkendővel jelenik meg az iskolában, társai együttérzésből fejkendőt tesznek a fejükre. A film az osztály optimista hangulatára fókuszál. A szülők a kétségbeesésüket visszafogják, mégis a lányt arra kérik, ügyeljen magára.
Jonasnak a lányhoz való viszonyulásában is változás következik be. Kezd beszélgetni vele, megértő, figyelmes. Mikor a betegség előrehalad, Anja már nem tud részt venni az osztály lüktetőbb életében.
A megyei bajnokságon való részvételre Jonas különös tervet eszel ki, mely alapján Anja, ha nem is aktívan, de részese lesz a csapata játékának, örömének.
A film cselekménysora több szálon fut. Az egyik az iskolai életet mutatja be az osztály pezsgő hangulatát, amelyben Anja életszemléletét emeli ki. A másik, az aggódó szülőknek a beteg gyermekükhöz való viszonyulását mutatja be. Az orvos- beteg kapcsolatát rendkívül árnyaltan
érzékelteti. Az orvos hogyan tájékoztatja a beteget és a szülőket a gyermek állapotáról. A lány a környezete apró jeleiből is észleli, egészségi állapota egyre problematikusabb.
A film utolsó jelenetsorainak megrázó képei szívszorítóak. Ennek ellenére a filmnek pozitív kicsengése van. Az osztály, a tanárok és az orvosi személyzet együtt érző magatartása próbálja emberivé tenni az elkerülhetetlent.
A serdülő korosztály rendkívül érzékeny, sérülékeny. A film a határhelyzetben levő lány helyzetét mutatja be, azt, hogyan viszonyulnak a serdülők az élet- halál kérdéséhez.

Rendező: Katarina Launing. Forgatókönyv: Linda May Kallestein. Operatőr: Linus Eklund.
Szereposztás: Mia Helene Solberg Brekke (Anja), Papadopoulus Jacobsen (Jonas).
A rendező, Katarina Launing (1971) a Norvég Filmakadémia rendezőszakán végzett. Számos rövid filmet rendezett. 2009-ben a Magic Silver című nagyfilmjével debütált. A forgatókönyv Jacques Vriens és Karin von Holst Pellekaan írásai alapján készült.
A 2014-ben készült Kick it! című norvég filmet a Malmöi BUFF Nemzetközi és Ifjúsági Fesztiválon mutatták be. Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon került vetítésre.

Páll Gyöngyvér

Címkék: , ,