Egyre többen a ciántechnológia ellen

Egyre többen a ciántechnológia ellen
Mintegy négyszázan vettek részt vasárnap Nagyváradon a verespataki ciántechnológiás bányaberuházás elleni tüntetésen. Felelőtlen az a politikai elit, amelyik elfogadja a ciántechnológiás aranybánya-kitermelésre vonatkozó törvénytervezetet, hangzott el.

A korábbi helyi próbálkozásokkal összehasonlítva vasárnap este nagyszabású tüntetést szerveztek a verespataki ciántechnológiás bányaberuházást ellenző civilek és különböző szervezetek. Mintegy négyszáz ember gyűlt össze este hat órára a Szent László téren Mihály vajda szobránál, ahol egy órával korábban a kóbor kutyák eutanáziája ellen tiltakoztak a civilek. Nem sokkal hat óra után a megmozdulás résztvevői kormány- és aranybánya-beruházás ellenes szlogeneket skandálva elindultak és a csendőrség kísérete mellett végigvonultak a Zöldfa utcán, a Nagyvársártéren, majd a Baross (Dacia) hídon áthaladva tértek rá a Tisza Kálmán térre, onnan letértek a Körös partra, majd az Ezredévi emléktér (Piata Libertăţii) és a Nagysándor József (Aurel Lazăr) utca érintésével jutottak ki a Fő utcára, míg végül elértek a menetelés célhelyszínére, a Széchenyi (Traian) térre. Itt többen felszólaltak, többek között Orlando Balaş és Cătălin Popa, az Academia Civica képviselői. Utóbbi szónoki kvalitásokkal rendelkező rétorként olvasta fel szövegét, amelybe Horeát, Cloşcat, Crişant és Avram Iancut is belekeverte, ennek ellenére, vagy éppen ezért nagy sikert aratott a tüntetők körében. Cătălin Popa politikai jellegű beszédében meghirdette a romániai hatalmi elit leváltását, és egy harmadik politikai erő megjelenését hangoztatta.

Felelőtlen politikai elit

Az eseményen felszólalt Marossy Anna biológus, környezetvédő is, aki románul és magyarul elmondott szövegében hangsúlyozta: felelőtlen az a politikai elit, amelyik elfogadja a ciántechnológiás aranybánya-kitermelésre vonatkozó törvénytervezetet. „Ellenzem az aranynak ciánnal történő kitermelését, mert a ciántól nem fogunk megszabadulni soha! A cián át fogja korrodálni a derítőket és bekerül a talajvízbe, és majd tíz-húsz év múlva csodálkozni fogunk, hogy fogyatékos gyerekek születnek!” – fogalmazott Marossy Anna, aki hozzátette, hogy nagybányai mérnökök kidolgoztak egy környezetkímélő módszert, amivel ki lehet termelni az aranyat, és Romániának ezt a módszert kellene alkalmaznia az aranykitermelésre. Az eseményt főként civil egyesületek rendezték, de a szervezésből kivette a részét az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is, amely az esemény hangosítását biztosította, ugyanakkor jelen volt a tüntetésen Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke is.

Pap István