Egyre több az ingatlankezelőségi igazgatóság bevétele

Lucian Popa, az ingatlankezelőség ügyvezető igazgatója a tájékoztatón
Lucian Popa, az ingatlankezelőség ügyvezető igazgatója a tájékoztatón
Nőtt a nagyváradi polgármesteri hivatal ingatlankezelőségének bevétele az elmúlt évekéhez képest, közel 40 millió lejről van szó, hangzott el a tegnapi évértékelő sajtótájékoztatón. Tavalyi befektetésekről és jövőbeni tervekről is szó volt.

 

Sajtótájékoztatón ismertette Lucian Popa, a nagyváradi polgármesteri hivatal ingatlankezelő igazgatóságának ügyvezető igazgatója tegnap a városházán az ingatlankezelőség tavalyi tevékenységeit, gazdasági adatokat is közölt. Mint kiderült, az elmúlt három évben az igazgatóság bevétele nőtt, míg 2016-ban 27,4 millió lej és 2017-ben 32,5 millió lej bevételük volt, tavaly, 2018-ban közel 40 millióra nőtt az. A legtöbb bevétel a parkolási díjakból származott 2018-ban, 16,5 millió lej, ami a 2017-es évhez képest egy 20,46%-os növekedést jelent. Növekedett a kiadott üzlethelyiségből, orvosi kabinetekből származott bevétel is, valamint a földterületekből, ingatlaneladásokból származó bevétel is, az egyetlen csökkenés a kiadott lakásoknál figyelhető meg, 4,5%-kal csökkent ez, Lucian Popa hozzátette, hogy az ANL-lakásokról beszélünk itt, ugyanis ez a csökkenés annak tudható be, hogy számos lakás megvételre került, így a bérlési díjakból beszedett összeg kevesebb lett. A parkolási díjakból származott bevételt tekintve a mobiltelefonos kifizetésekből jött a legtöbb pénz, közel 6 millió lej, míg 2017-ben 4,5 millió lej. Több pénz jött a parkolóbüntetésekből is, Popa elmondta, hogy nem osztottak ki több büntetést, csupán a bírság ára növekedett 2017-hez képest.

Költségek, beruházások

A tavalyi év során a váradi ingatlankezelő igazgatóság működési költsége jóval kevesebb volt, mint 2017-ben. Az elmúlt évben, 2018-ban 13,6 millió lejbe került a működésük, míg 2017-ben 22,7 millióba. Beruházásokra 26 millió lejt költöttek tavaly, 2017-ben pedig 23,7 millió lejt. Popa elmondta, hogy kiemelkedő eredménynek tekintik, hogy a működési költség ennyire csökkent, így több pénz jutott a beruházásokra. A működési költségeket tekintve: kevesebbet költöttek oktatási hálózat ingatlanaira, kulturális szabadidős ingatlanokra, és többet a bölcsődékre és egyebekre. A beruházásokat tekintve kevesebbet költöttek a bölcsődékre és egyéb ingatlanokkal, azonban 280,23%-kal többet az oktatási hálózat ingatlanaira a 2017-es adatokhoz képest: 2017-ben 974 ezer lejt költöttek erre, 2018-ban pedig 3,7 millió lejt. Továbbá 100,39%-kal több pénz ment el kulturális szabadidős befektetésekre, mint az az előtti évben, 2017-ben 870 ezer lej, 2018-ban pedig 1,74 millió lej.

Az igazgatóság számos tanügyi intézményben végzett felújítási munkálatokat, összesen 4,4 millió lejt költöttek el, többek között a Traian Vuia Szakkollégiumban, az 53-as számú óvodában, a Partenie Cosma Gazdasági Főgimnáziumban. Műemléképületek felújítására 5,1 millió lejt költöttek 2018-ban, többek között felújítási munkálatokat végeztek a Stern palotán, az Apollo palotán, a Moskovits Miksa palotán, több ingatlan került felújításra a Zöldfa (Alecsandri) utcán, a Rimanóczy Kálmán (Iosif Vulcan) utcán, valamint fontos eredmény az ortodox zsinagóga restaurálása, a Gutenberg utcai hajléktalanszálló és a Transilvania mozi épületének felújítása.

Tervek 2019-re

Az oktatási hálózat több ingatlan felújításra kerülhet 2019-ben, a líceumokat tekintve több mint 15 milliót lejt szánnak a beruházásokra, a legtöbbet a Mihai Eminescu Főgimnázium épületére, akár 10 millió lejt. Egy millió lej értékű beruházást eszközölnének a Lucian Blaga Líceum épülére, egy multifunkcionális termet szeretnének létrehozni, további félmilliót költenének épületenként az Aurel Lazăr Líceumra, a Iosif Vulcan Főgimnáziumra és a Vasile Voiculescu Líceumra, valamint további felújításokra kerülhet sor a Traian Vuia Szakkollégiumot illetően is, ezenkívül más líceumok hőszigetelését és homlokzatát is fel szeretnék újítani. Több általános iskolával is foglalkoznának idén, erre több mint 5 milliót szánnak: a Mihai Eminescu utcai Szacsvay Imre Általános Iskola épületének felújítására 3 millió lejt terveznek költeni, fél milliót a Dimitrie Cantemir (Cantemir utcai épület)iskolára, 400 ezer lejt az Avram Iancu iskolára, 350 ezer lejt a Nicolae Bălcescu iskolára és további összegeket más iskolák épületfelújítására és fűtési rendszerének helyrehozására. Felújítási munkálatokat terveznek végezni 18 óvoda épületén is, valamint fűtési-, gáz- és víz- és villanyrendszer felújítását is, közel 2,2 millió értékben.

A történelmi városközpontban lévő ingatlanok felújítása idén is folytatódik, a beruházásokra szánt összeg közel 28 millió lej (ÁFA nélkül). Az Ullman palota felújítása jelenleg a legfontosabb és legsürgősebb projekt, a beruházás összege 7,2 millió lej (ÁFA nélkül), valamint az Adorján palota is felújításra kerül, 2,1 millió lejből. További ingatlanokat is felújítanak, többet a Fő utcán (Republicii), az Ady Endre utcán, a Nagysándor József (Aurel Lazăr) utcán, az Emilian Chitul utcán, valamint még maradt felújítatlan épület a Zöldfa (Alecsandri) utcán, ezeken kívül számos más épületet is szeretnének rendbe tenni.

Parkolóhelyek

A sajtótájékoztatón szó esett arról is a parkolóhelyek kapcsán, hogy a megyei kórház körül több parkolóhelyre lenne szükség, azonban a dombos terület és a hely szűke miatt ez problémás, de mindenképpen szeretnének megoldást találni arra, hogy könnyebben és a kórházhoz közelebb több parkolóhely legyen, mondta el az ügyvezető igazgató. A tömbházak közötti, körüli parkolóhelyeket illetően Popa kifejtette, hogy szabad területeket próbálnak keresni ott, ahol sok lakás van, de gyakran az egymás mellett lévő lakóegyesületek sem egyeznek. Jövőbeni tervek között szerepel, hogy a rendőrséggel együtt modernizálják Nagyvárad térfigyelő rendszerét, több száz kamera felszerelésével, a közbiztonság érdekében.

Törő Enikő