Egymillió euró profitot termelt az akvapark

Liviu Andrica, a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) igazgatója
Liviu Andrica, a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) igazgatója
A tavaly egymillió euró profitot termelt a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) által üzemeltetett akvapark – értékelte a tavalyi teljesítményt Liviu Andrica, az ADP igazgatója, aki mindezt annak tudja be, hogy jelentős mértékben növekedett a Váradra látogató turisták száma.

 

A nagyváradi akvaparknak a tavaly hárommillió euró forgalma volt, a látogatók száma elérte a 300 ezret. „Az akvapark üzemeltetésének első évében egymillió euró profitot termelt” – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Liviu Andrica, a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. igazgatója, aki az általa vezetett intézmény tavalyi évi tevékenységéről számolt be a sajtó munkatársainak. Az igazgató kifejtette, hogy az akvapark közvetett módon is hozzájárult a város bevételeinek növeléséhez, ugyanis, mint mondta, a váradi állatkert látogatottsága huszonnégy százalékkal, míg a nyári szezonban a hotelszolgáltatások igénybe vétele harminc százalékkal nőtt a korábbi évekhez képest, és jelentős forgalomnövekedésről kapott jelzéseket a ruhakereskedőktől és az éttermek üzemeltetőitől is, és mindezt Andrica annak tudja be, hogy az akvapark jelentős mértékben növelte a Váradra látogató turisták számát. A váradi akvapark optimális üzemeltetését két tényező hátráltatja: egyrészt az, hogy sokkal többen szeretnének bejutni, mint ahány embert egyszerre be szabad engedni oda, illetve a hatalmas érdeklődés miatt hosszú sorok szoktak kialakulni a létesítmény bejáratánál. E két problémát kiküszöbölendő májustól egy hetedik beléptetőt is üzembe helyeznek a bejáratnál azok számára, akik online vásároltak jegyet, illetve a nyári szezon kezdetétől a tizennégy év alattiaknak nem adnak szekrényt, ezáltal további két-háromszáz személyt lehet majd beengedni a szekrények száma alapján 1850 férőhelyesre limitált akvaparkba. A távlati tervek között szerepel egy hotel építése az akvapark területén.

Saját forrásból

A Kossuth utcai parkoló és az ócskapiac építését a helyi költségvetésből finanszírozzák, az idei évre tervezett többi beruházást az AD saját költségvetéséből valósítja meg. Andrica elmondta, hogy a nagypiac felújításának megvalósíthatósági tervére 65 ezer lejt, a temető nyugati részének bezárására százezer lejt irányoztak elő, ugyancsak a temetőben építenek öltözőt az ott dolgozók számára mintegy 150 ezer lejből, mindezek mellett egy urnakamrát is létesítenek a temetőben, aminek a költsége mintegy 100 ezer lej lesz. Ez utóbbi kapcsán hozzátette, hogy ebben az urnakamrában több száz, maximum ezer urnának lesz majd hely, de ennek a pontos helyszínét még nem találták meg. Andrica elmondta, hogy egyre többen hamvasztják el elhunyt hozzátartozóikat, és egyre több kérelem fut be hozzájuk egy ilyen urnakamra létesítésére, ezért döntöttek úgy, hogy az idén építenek egy kolumbáriumot. Az állatkertben 40 ezer lejből egy új karámot építenek, ahol a gyerekek játszhatnak majd különböző háziállatokkal. Ebből a célból az állatkert máris beszerzett kameruni törpekecskéket, minnesotai törpedisznókat és indiai futókacsákat. További terv, hogy 40 ezer lej értékben új sétányokat alakítanak ki az állatkertben. Az ADP vásárolt hétszáz fát, ezek közül négyszázat a temetőben, kétszázat az állatkertben, százat a kutyamenhelyen ültetnek el. Kérdésünkre válaszolva Andrica elmondta, hogy a temetőben csak a sétányok mentén ültetik el a fákat, és a sírokra maguktól ránőtt fákat kivágják, ugyanakkor kötelezik a fakivágásra azokat, akik hozzátartozójuk sírja mellé fát, fákat ültettek. Végezetül egy távlati tervet is felvázolt az igazgató: 2019-ben felújítják az Őssi strandot, ahova egy fedett medencét is építenének majd.

Megvalósítások

Liviu Andrica ismertette a ADP tavalyi évi megvalósításait. Kiemelte, hogy 1,1 millió lejből, azaz mintegy 400 ezer euróból felújították a vállalat új, Gheorghe Dima utcai székhelyét, az 1876-ban épült ingatlan környékén további 288.994 lejből területrendezést végeztek. A Rulikowski temető bővítésére és felparcellázására 727 ezer lejt költöttek a tavaly, a nagypiac Vársánc (Grivitei) utcai oldalának lezárása 387.889 lejbe került, az állatkertben kialakítottak egy új karámot 40 ezer lejből. A tavaly 2.291.474 lejt költöttek a Kossuth (Independenţei) utcai parkolóház építésére, ez a beruházás mintegy 25 százalékban készült el. Andrica reményei szerint már az idén decemberben elkészül ez a létesítmény, de a kivitelező jövő nyárra jósolja a parkolóház befejezését. Andrica elmondta, hogy itt a beszivárgások jelentették a legnagyobb problémát, de az új tervekkel sikerült ezt a gondot kiküszöbölni. Az ADP-nek egyébként 2017-ben 32,7 millió lej bevétele és 25,8 millió lej kiadása volt, vagyis a vállalat a tavaly 6.874.000 lej profitot termelt úgy, hogy nem kapott semmilyen szubvenciót a váradi önkormányzattól.

Idei tervek

Mint azt Andrica hangsúlyozta, az idén a Kossuth utcai parkoló építésére 21.388.500 lejt fordítanak, a beruházás teljes költsége egyébként 24.151.543 lej, és mivel tervmódosításokra volt szükség, ezért ennek a beruházásnak minden bizonnyal lesznek többletköltségei az eredeti költségtervezethez képest. Andrica elmondta a továbbiakban, hogy az idén felépül az új ócskapiac a körgyűrű déli oldalán, erre a beruházásra 8.218.470 lejt irányoztak elő. Andrica bejelentette, hogy július 1-ig elköltöztetik jelenlegi helyéről az ócska piacot, ugyanis oda fog épülni az ötezer férőhelyes sportcsarnok, de szükség esetén akár hamarabb is elköltöznek, tette hozzá. Andrica bejelentette, hogy az új helyszínen, a körgyűrű déli oldalán, az Európa lakópark közelében a Trameco cég fogja megépíteni az ócska piacot, a beruházás költségvetése 1,8 millió euró, a kivitelezési időszak négy hónap. Andrica jelezte, hogy amíg elkészül a gyalogos aluljáró az ócskapiac új helyszínére, addig az APD a Helyi Közszállítási Vállalattól fog buszokat bérelni, amelyekkel a vásárlókat fogja az ócskapiacra szállítani.

Pap István

Címkék: , ,