Egymást őrzik a rabok a Jilava börtönben

Egymást őrzik a rabok a Jilava börtönben
Egymást őrzik a rabok a romániai Jilava börtönben – írja csütörtöki számában az Adevarul című bukaresti napilap.

 

Az újság a Bukarest melletti, a kommunizmus idején hírhedté vált büntetés-végrehajtó intézet túlzsúfoltságáról, és személyzet hiányáról közöl riportot, amelyből kiderül, hogy a jilavai börtönben jelenleg 1800 elítéltet őriznek, 500-zal többet, mint az intézet kapacitása. A börtönnek ugyancsak 500 alkalmazottja van – írja a lap. A legnagyobb gond a munkaerőhiány: a börtönnek tíz éve nincs fogorvosa, az 1800 rab gyógykezeléséről három orvos gondoskodik. A börtönőrök négy váltásban dolgoznak, körülbelül 40-en egy váltásban és havonta 60-70 túlórát vállalnak – nyilatkozta az Adevarulnak Marian Diga részlegvezető. A közalkalmazotti létszámstop miatt csaknem két éve nem tudtak felvenni senkit. A börtön ezért arra kényszerül, hogy az elítélteket is bevonja az épületek őrzésébe. Az ítélet jellege, a “látogatás hossza és célja” és a magaviselet függvényében a rabok rendszeresen besegítenek a börtön őrzésébe – írja az Adevarul. A lap szerint már távolról sincsenek olyan embertelen körülmények, mint amikor 2004-ben Gheorghe Costica Todireasa azért panaszolta be a román államot az Emberi Jogok Európai Bíróságánál, mert patkányokkal és tetvekkel kellett a cellán osztoznia, és ezért 13 000 euró erkölcsi kártérítést ítéltek meg számára. A cikk szerint tavaly 100 ezer eurónyi befektetéssel próbáltak javítani a fogvatartottak életkörülményein. Románia börtöneinek túlzsúfoltsága és az elítéltek embertelen életkörülményei miatt mások is bírósághoz fordultak: 2011-ben az életfogytiglanra ítélt Remus Tudor két pert is megnyert a Jilava börtön ellen. Keresetében arra panaszkodott, hogy 15-en laktak egy 35 négyzetméteres cellában, amelyben az ágyakon kívül semmilyen bútorzat és vezetékes víz sem nem volt, a hőmérséklet pedig nem haladta meg a 19 fokot. Az európai szabványok szerint a börtönökben minden elítéltre 4 és 6 négyzetméternyi területnek kell jutnia, a jilavai börtönben azonban sokszor 3 négyzetméternyi életterük sincs a raboknak.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .