Egykori kolozsvári portrék

Egykori kolozsvári portrék
Kolozsváron, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, Deák Ferenc „Egykori kolozsvári portrék” címmel igen figyelemre méltó közönség előtt megnyitotta dokumentumértékű kiállítását. Jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban, New Yorkban élő fotóművész 1960 és 1965 közötti időszakban az Igazság napilap fotóriportere volt.


Amikor nem tudta elviselni a kommunista korszak „aranykorát,” kivándorolt. A lehetőségek hazájában bizonyította, a fotó nemzetközi nyelvét tökéletesen ismeri, amint a mostani látogatása alkalmával példa értékűen nyomatékosított. Kolozsvári munkásságának saját szavaival megfogalmazva: „egytízedét tárta az érdeklődők elé”. Analóg fotók hitelesen mutatják be azokat, akik a hajdani műtermébe betértek. A képek csoportosítása mesteri. Egy rámába került Valeriu L. Bologa professzor és Jancsó Elemér, professzor. 80 kép az akkori kor értelmiségének egy sajátos szegmentumát öleli fel. A kiállítás megnyitása alkalmából bevallotta, a baráti köre nagyon megritkult. Sokan elhalálozottak, de még többen Magyarországon, néhányan Erdélyben élnek. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke a kiállítást megnyitó beszédében kiemelte, Deák Ferenc New Yorkban lakik, de tulajdonképpen Kolozsváron él. A kolozsvári kiállításon a munkásságának, 10%-át mutatta be. Ezeknek a képeknek a negatívjait a Minerva Alapítványnak ajándékozta. A Deák- gyűjteményt digitalizálják, és közzéteszik a minerva.org.ro honlapon, ami a hozzáférési lehetőséget biztosít. Mint ismeretes, az Igazság és a Făclia fotóriportereinek, 1955 és 1993 közötti időszakban, készített fotóit, így a Deák Ferenc képeit is digitalizálják, a honlapon közlik. Tibori köszönetét fejezte ki, hogy a Minerva-házat választotta a kiállításához és az értékes adományért. A kiállított művészi portrék neves személyiségeket plasztikuson örökítenek. A teljesség igénye nélkül, sorolnék fel néhány személyiség nevét, akit megörökített a fotóművész: Horváth Béla, Rodica Popescu, Köllő Béla, Orosz Lujza, Albert Júlia színművészeket, Pálfi Mircea, Dózsa Mária, László Ferenc, Reisz Katalin az Igazság munkatársait, Ruha István hegedűművészt, Balogh Edgár, Fodor Sándor írókat, költőket- Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár.

Nem felejtette el a hazai tájakat

Deák Ferenc bevallotta, nem tudja elfelejteni a hazai tájakat. S nem felejtette el a román nyelvet sem. Interneten, nyomon követi az itteni életet. Minden érdekli, ami itt történik. Ebben segít a digitalizált felhasználási lehetőség. Nem állt szándékában, hogy kiállítsa a portrékat. Dokumentum jellegű kiállításnak tekinti, egy fajta társadalmi találkozásnak. A lényeg az, hogy munkásságát, minél többen megismerjék.  Egy vergődő lélek képi nyelven való megnyilvánulását csodálhatja meg a látogató, amely ma már csak képi megnyilvánulásban található meg.

Csomafáy Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter