Egyetemi tanévnyitó tüntetéssel

Egyetemi tanévnyitó tüntetéssel
A Romániai Hallgatói Szervezetek Országos Egyesületének és az ahhoz tartozó egyetemista szervezeteknek a tiltakozó akciója mellett nyitották meg a tanévet a Nagyváradi Egyetemen.

Mintegy tucatnyi egyetemista tiltakozott csütörtökön délelőtt tíz óra körül a Nagyváradi Egyetem sportcsarnoka előtt, ott, ahol a felsőfokú tanintézmény 2015-2016-os tanévének megnyitóját tartották meg. A tiltakozók két fehér leplet tartottak maguk előtt, melyeken román nyelven a következő feliratok voltak olvashatók: „Plágiumtól mentes Nagyváradi Egyetemet!” és „Tiszta és jól finanszírozott egyetemeket!” Marius Deaconu a Romániai Hallgatói Szervezetek Országos Egyesületének oktatási alelnöke a helyszínen az újságírók kérdéseire válaszolva kifejtette, hogy az országban több felsőfokú intézmény egyszerre tart tiltakozó megmozdulást. Elégedetlenségüknek két fő oka van: egyrészt a felsőoktatás alulfinanszírozása, másrészt pedig az elharapózó plágiumügyek, mely utóbbit a romániai felsőoktatás rendszerhibájának tekintenek, és különösen fájlalják azt, hogy magas közfunkciót betöltő személyek közül is nagyon sokan érintettek plágiumbotrányokban. Deaconu hozzátette, hogy helyi szinten a közeljövőben fogják eldönteni az egyetemista szervezetek azt, hogy miképpen folytassák akcióikat, illetve milyen módon fejezzék ki álláspontjukat.

Tanévnyitó számokban

A Nagyváradi Egyetem sportcsarnokában több száz megjelent előtt elsőként dr. Constantin Bungău rektor szólalt fel kiemelve, hogy az egyetem az elmúlt öt évben több mint tízmillió eurót hívott le különböző célokra. Ezt követően elmondta: jelenleg az egyetemnek több mint 19 ezer hallgatója van, akik közül 11700 diák alapképzésen, 2700 hallgató mesterképzésen vesz részt, 327 személy pedig doktoriskolában folytatja tanulmányait, a többiek pedig pedagógusképzésben és egyetem utáni képzésben részesülnek. Első éven alapképzésen 3306 hallgató kezdi meg tanulmányait, ez 3,6 százalékkal több a tavalyi évhez képest, ugyanakkor mesterképzőn 1433 hallgató kezdi meg ebben a tanévben tanulmányait. A rektor leszögezte: „Romániának nagy szüksége van önökre, mert el szeretnénk érni az európai átlagot. A statisztikák kimutatták, hogy Európában száz dolgozóból közel harminc felsőfokú képesítésű munkavállaló, míg Romániában a 25-45 év közötti korosztályban ez az arány mindössze 20,2 százalék.” A továbbiakban a rektor tudatta: tizenöt karon 96 szakképesítést, hatvannégy mesteri programot és tizenegy szakterületen doktori iskolát biztosít a Nagyváradi Egyetemen, ahol jelenleg 1290 poszt van, ezek közül viszont 391 nincs betöltve. A 939 címzetes oktató közül 125 egyetemi tanár, 192 docens, 422 adjunktus és 200 tanársegéd. Hozzátette, hogy hatvankét kollégának van joga ahhoz, hogy doktorátust vezessen. Mint mondta, a tavalyi évben 1064 címzetes oktató dolgozott az egyetemen, vagyis 14 százalékkal csökkent az oktatók száma. „Csak tegnap írtam alá kilencvenkét munkaszerződés felbontásáról szóló dokumentumot. Remélem, hogy a doktori cím megszerzése után a legtöbben azok közül, akik most elmentek, versenyvizsgával visszatérnek hozzánk”.

Beszédek

Dr. Sorin Curilă az egyetemi szenátus elnöke beszédében kiemelte, hogy az egyetem olyan rugalmas és innovatív oktatási rendszer gyakorlatba ültetésére törekszik, mely hozzájárul a társadalom fejlődéséhez. Mint kifejtette, a gazdasági-társadalmi fejlődés meghatározó tényezője a munkaerő minősége, ami nagy mértékben függ a felkészültségtől, valamint az egész életen át tartó tanulástól is. Ez utóbbi tekintetben Románia az európai uniós átlag alatt áll, ezért a nagyváradi egyetem arra törekszik, hogy ebben a szegmensben is vonzó s megvalósítható programokat működtessen. A megjelenteket köszöntötte továbbá Claudiu Pop, Bihar megye prefektusa, Cornel Popa, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Ilie Bolojan Nagyvárad polgármestere, mindhárman támogatásukról és további együttműködési szándékukról biztosítva az intézményt. Ilie Bolojan kifejtette továbbá: a város akkor fog gyors ütemben fejlődni, ha az egyetem a helyi gazdasági igényeket kielégítő, jól képzett humán erőforrást képez ki. Sofronie Drincec nagyváradi ortodox püspök is köszöntötte és meg is áldotta a jelenlevőket. Mint fogalmazott: „adja Isten, hogy legyünk jobbak, bölcsebbek, kiegyensúlyozottabbak egy olyan világban, melynek rendkívül nagy szüksége van kiegyensúlyozottságra, bölcsességre, óvatosságra és szilárdságra”. Felszólalt még Romeo Filip a hallgatók elnöke az egyetemi szenátusban, valamint az első évesek nevében Ottilia Pfeil. Ezt követően okleveleket nyújtottak át az egyetem különböző karaira legjobb eredménnyel bejutott hallgatók számára, majd pedig az idén nyugdíjba vonult tizenegy oktatónak adtak át okleveleket. Az ünnepséget az egyetemi kórus rövid programja zárta.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter