Egyet a polgárnak, mást a sajtónak?!

Egyet a polgárnak, mást a sajtónak?!
© Aszfaltozás: a Dealuluion is szeretnének ilyet látni a lakosok.
Küldözgetik a lakosokat a hivatalok, pingpongoznak az ügyükkel, megoldás helyett – ezt panaszolják a megyeszékhely Biharpüspöki negyedének lakói. Kettős kommunikációt sejtenek.

Egyet mondanak a lakosoknak, mást a médiának – ezt panaszolják Biharpüspöki egyes lakói, akiknek jó ideje összevissza válaszokat adnak a hivatalok. Az ügy onnan indult, hogy a templom dombján lévő Dealului utcát még mindig nem aszfaltozták le, pedig ezt évek óta kérik a polgárok – de nincs modernizálás, mert ahhoz előbb egy másik modernizálás is kellene. A domb alján lévő részt, amely a főúttól, azaz a Matei Corvinról indul felfelé, már régebben felújították, de nem jutottak el odáig, hogy a Dealuluit a maga teljességében leaszfaltozzák. Azért nem, mert arra hivatkoznak, hogy az út felújítása előtt mindenképp ki kellene cserélni a földben futó régi, és ma már köztudottan egészségre veszélyes azbesztből készült vízvezetéket. És ezen a ponton leállt az egész… De a lakosok nem hagyják annyiban.

Furcsa „megoldás”…

Az egyik érintett, Kurt Eichler ugyan Németországban él, de Püspökiben is van ingatlana, az adott utcán, és – többek között a Németországban megszokott civilizált ügyintézésben reménykedve – már többször fordult beadvánnyal az érintett váradi hivatalokhoz. Sőt, mint mondja, aláírásgyűjtés is volt, az utcában lakó több tíz család tagjai közös beadványban fordultak a városházához, több, mint 30 kézjeggyel, mégsem történik lényegében semmi. Illetve de: szerintük kettős kommunikáció.

Kurt Eichler ugyanis elmondta: „Már régóta ide-oda küldözgetik az embereket. A városháza passzolja az ügyet, a vízügyi hivatalhoz küld, az meg passzolja, és a városházához. Közben például az ügyvédem, a maga nevében is írt hivatalos beadványt a vízügynek, ahonnan a minőségi ellenőrzéssel foglalkozó mérnöknő azt válaszolta, szerintük már nem is mérgező az azbesztcső, mert időközben belül lerakódott rá a vízkő. Hát miféle hozzáállás ez?!”

A panaszosok nevezett képviselője azt is kifogásolja, hogy cselekvés helyett „összevissza beszélnek a felelősök”. Eichler lapunknak iratokat mutatott be, amelyekkel igazolja: idén februárban neki azt válaszolta az önkormányzat, hogy valóban cserélni kellene a vízvezetéket az aszfaltozás előtt, és a vízügy 2014–2020-as, uniós finanszírozású programjában ott van ez a befektetés is, viszont idén nem lesz aszfaltozás ott. A 7-es iktatószámú, 2016.02.02-i keltezésű válaszban tételesen az is ott van, hogy „a Dealului utca nem szerepel a 2016-os utcafelújítási befektetések listáján”. Ez azért is furcsa, mert közben a sajtónak januárban egy tájékoztatón azt is megemlítették, hogy a leaszfaltozandó utcák között van idén három püspöki is, köztük épp ez az utca. „Szóval akkor ezt mondják a sajtónak, de ha konkrétan az érintett lakosok érdeklődnek, akkor őket már nem biztatják ilyen szépen, sőt…” – véli a panaszos.

Reakció

Felvettük a kapcsolatot a városházával, hogy megkérdezzük, mi itt a helyzet. Kérésünkre Petri Csilla, a sajtóosztály munkatársa járt utána az ügynek, majd tudatta a városháza álláspontját. E szerint egyrészt tudnak az ügyről, nem sikkadt el. Másrészt: Mircea Ghitea, az önkormányzat műszaki részlegének vezetője mindennek nyomán már pontosított. Most azt tudatta, hogy nem is a valós munka fog elkezdődni a Dealuluion idén, hanem csak a terveket készítik egyelőre. Tehát szerinte az a helyes, amit a panaszosnak válaszoltak, és részben az is, amit a sajtónak mondtak, mert „valóban lesz felújítás, idén is foglalkozunk az üggyel, csak még nem a kivitelezési szakasszal”. Hogy ez utóbbival mikor? Nos, az aszfaltozás a város 2016–2020-ig szóló mestertervében szerepel – „azaz valamikor e nagy időszakon belül kerül rá sor”…

A másik kettő

Ha már érdeklődtünk, akkor másra is rákérdeztünk. Ugyanis az év elején az önkormányzat konkrétan három olyan utcát jelölt meg, amelyet szerintük Püspökiben idén aszfaltozni fognak (egy ezek szerint mégis kiesett), és a másik kettő a Cântăreţului, valamint a Drumul Hotarului volt. Arra a kérdésre, hogy ezek esetében is lesz-e utólagos finomítás, azaz tényleges aszfaltozás várható 2016-ban, vagy nem, azt válaszolták a városházán, hogy „a Drumul Hotarului már a kivitelezőt kereső közbeszerzési eljárás szakaszában van, a Cântăreţului viszont szintén a tervezési szakaszban”. Említettek még két újdonságot: „Ugyancsak a tervek elkészítésének szakaszába érkezett a Moviliţei utca. Ami biztosan lesz, az egy összekötő út, a Şuişului és a bihari út között” – mondják most a városháza illetékesei.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter