Egyelőre nincs influenzás eset Bihar megyében

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció
Valószínűleg november első felében érkeznek meg a háziorvosokhoz a térített influenzaellenes oltóanyagok. A légúti fertőzések már megjelentek, de inkább a könnyű lefolyású esetek jellemzők.


Nemrég számoltunk be arról, hogy megérkezett az első szállítmány influenzaellenes oltóanyag Bihar megyébe, azonban csak elenyésző része a megrendelt mennyiségnek. Azóta változatlan a helyzet. Dr. Dorel Ţîrţ, a Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság szóvivője elmondta, azon a néhány száz adagon kívül, melyből a kórházakba beutalt krónikus betegeknek, illetve a legveszélyeztetettebb egészségügyi személyzetnek jutott, továbbiakat nem kaptak, valószínűleg jövő hónap elején érkezik meg az a szállítmány, melyet a háziorvosok között osztanak majd el. A megrendelt mennyiség közel húszezer adag, azonban az elmúlt évek tapasztalatából kiindulva öt- és tízezer közöttire számítanak, mondta el a szóvivő. Ideális ugyan az lenne, ha a veszélyeztetettek már beoltatnák magukat, azonban szerinte nem késő még decemberben, sőt, januárban sem, ugyanis a fertőzések ideje egészen áprilisig tart.

Kaphatók

Jelenleg, mint hozzátette, csökkenőben van a felső légúti fertőzések, valamint a tüdőgyulladásos esetek száma, mind az elmúlt héthez, mind ahhoz a számhoz viszonyítva, amelyet tavaly ugyanekkor regisztráltak: a legutóbbi összesítés szerint egy hét alatt Bihar megyében 4339 felső légúti fertőzést jelentettek, ötszázzal kevesebbet, mint egy héttel korábban, a tüdőt is érintő fertőzések száma pedig 1170, ez százzal kevesebb az egy héttel korábbi adatnál. Influenzát eddig egyetlen esetben sem kórisméztek.

A patikákban már megjelentek az erre a szezonra kidolgozott influenzaellenes vakcinák. Amint Eugenia Hamza, a Bihar megyei Gyógyszerészi Kamara alelnöke a Bihari Naplónak elmondta, az Influvac nevű készítmény 22 lej körüli áron, a Vaxigrip pedig több mint 50 lejért kapható, de egyelőre kevesen vásárolnak. Előbbi trivalens, azaz három vírustörzs ellen nyújt védelmet, utóbbi pedig tetravalens, vagyis négy vírustörzs ellen dolgozták ki. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása egyébként az, hogy a B/Victoria nevű vírustörzs ellen is védjen a vakcina, mivel tavalyelőtt ez a vírus okozta a megbetegedések több mint 90 százalékát Európában, s ilyen értelemben a tetravalens oltóanyagok, melyek ez ellen is hatnak, nagyobb védelmet nyújthatnak.

Dr. Ilyés Károly nagybáródi háziorvos kérdésünkre arról számolt be: tapasztalata szerint a légúti fertőzések jelenleg túlnyomórészt könnyű lefolyásúak, nátha jellegűek, s gyulladáscsökkentővel, lázcsillapítóval múlnak. Jó hatású a C-vitamin is, ebből a nagy hatóanyag tartalmú, ezer milligrammos változatot ajánlja. Influenza-gyanús esettel ebben a szezonban még nem találkozott. A háziorvos véleménye szerint a krónikus légzőszervi betegségekben szenvedők mindenesetre oltassák be magukat influenza ellen, s hozzájuk hasonlóan mindazok, akiknek le van gyengülve az immunrendszerük (például a rákban, májbetegségekben szenvedők). Minél több vírustörzs ellen nyújt védelmet a vakcina, annál nagyobb az esélye annak, hogy hatékony védelmet nyújt. Akik pedig egészségesek, tette hozzá, megelőzésképp inkább igyanak hecsedli-teát, s egyenek sok déligyümölcsöt.

Neumann Andrea