Egyedül is dobogós helyen zárt Szilveszter Marci

Egyedül is dobogós helyen zárt Szilveszter Marci

Rendhagyó enduroversenyt rendeztek
hétvégén Buz[uban, ahol
szatmárnémeti motorosok is rajthoz
álltak, és jól teljesítettek. A
Prológot este, reflektor–fényben
rendezték, a versenyzők pedig valódi
show–t mutattak be a közönségnek.

A „felvezetőn” Szereday Dominik a
második, Szilveszter Márton a harmadik helyen
zárt, a díjakat pedig Gyenes
„Mani” Emanueltől vehették
át. A verseny következő két
napján a motorosok GPS
segítségével kellett
tájékozódjanak az erdőbe,
és teljesítsék a 90, illetve 82
km–es távot (előbbi az Extrem
osztályban vesrenyzők távja,
utóbbi az Open osztályé). Szilveszter
Márton remekül motorozott, az első
ellenőrző ponthoz ugyanis elsőként
érkezett. Azonban utána eltévedt (az
erdőben nem volt térereje a GPS–nek),
így csak másodikként ért
célba. „Nagyon örülök ennek az
eredménynek, ugyanis először versenyeztem
az Extrem osztályban egyedül” –
mondta a Kölcsey Ferenc Főgimnázium
diákja, a 17 éves Szilveszter Márton,
aki korábban Gyenes „Mani”–val
alkotott kettőst a hasonló versenyeken.

Az XM Raid zárónapján
endurocrossversenyt rendeztek, a 3,8 km–es
pályán pedig Alex Pereş kilenc kört
tett meg a megadott időn belül, ezzel a harmadik
helyre volt elég.

Az „öregfiúk” külön
versenyeztek, a legjobbnak a szatmárnémeti
Ioan Luţaş bizonyult.