Együttműködési egyezmény

Nagyvárad – Nagyvárad Helyi Tanácsa a legutóbbi ülésén jóváhagyta, hogy a municípium nevében együttműködési szerződést kössenek a belgiumi Waregem város vezetőségével. Ismeretes, hogy a partneri kapcsolatot már 1998-ban kiépítették a két település között, amikor a belga szakemberek segítséget nyújtottak a nagyváradi Polgármesteri Hivatal térinformatikai rendszerének a kiépítésében.

Több közös szociális jellegű projektet is megvalósítottak eddig a Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalának részvételével.

Ami az együttműködési szerződést illeti az Európai Unió égisze alatt az a szociális, nevelési, közigazgatási együttműködést, a kereskedelem és az európai integrációt érinti, a civil társadalom a személyes kapcsolatok fejlesztése mellett. Támogatják a kulturális és sport terén is az együttműködést, illetve közösen kutatják fel a pénzügyi forrásokat a fenti célok megvalósítása érdekében. A Helyi Tanács jóváhagyása alapján az együttműködési egyezményt a két város polgármestere írja majd alá.