Együttműködés feltételekkel

Együttműködés feltételekkel
Oroszország hajlandó együttműködni a NATO-val, amennyiben tiszteletben tartják Moszkva érdekeit – hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz államfő bukaresti sajtótájékoztatóján.

A NATO-Oroszország Tanács keretében folytatott megbeszéléseket követően adott nyilatkozatában az orosz államfő építő jellegűnek, nyitottnak nevezte a tárgyalásokat. Politikai szempontból előrelépésnek nevezte azt a megállapodást, amelynek értelmében az észak-atlanti szövetség afganisztáni missziójához orosz területen keresztül szállítanak – nem katonai eszközökből álló – utánpótlást.
Putyin leszögezte: közös érdeklődésre számot tartó ügyekben folytatják az együttműködést, de ennek eredménye a NATO tagállamok magatartásától függ, vagyis attól, hogy mennyiben hajlandók kompromisszumot elfogadni az Oroszország számára kényes ügyekben.
A Kreml lakója megállapította: komoly akadályok hátráltatják a NATO-orosz kapcsolatok fejlődését. Ezek közé sorolta a NATO folytatódó bővítését, a NATO katonai infrastruktúrájának az orosz határok közelében történő fejlesztését, a hagyományos európai haderők korlátozására vonatkozó CFE-szerződés ügyét és a Koszovó körüli válságot, valamint az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek kelet-európai telepítését. Mindez nem járul hozzá NATO és Oroszország közötti bizalom növekedéséhez – mondta.
A rakétavédelmi rendszer kapcsán Putyin úgy vélte, hogy a tanács ülésén meghallgatásra találtak az ezzel kapcsolatos orosz aggodalmak.
A bővítés pedig azt jelenti – tette hozzá -, hogy erős katonai blokk jön létre az orosz határnál, amit Oroszországgal szembeni közvetlen fenyegetésként értelmeznek országában. Kijelentette: nem elég pusztán szóban biztosítani Moszkvát arról, hogy a bővítés és a rakétavédelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul.
Újságírói kérdésre válaszolva Putyin kijelentette, hogy Oroszország a NATO-val együtt részt vesz az új európai és globális biztonsági stratégia kidolgozásában. Emlékeztetett arra, hogy eddig is volt több közös műveletük, s továbbra is hajlandók együttműködni, amennyiben partnereik tisztelik érdekeiket. Megjegyezte, hogy a nemzetközi kapcsolatok új rendszerének kialakításában az ENSZ-re és annak Biztonsági Tanácsára hárul kulcsszerep, ám az olyan nagy nemzetközi szervezetek, mint a NATO, fontos tényezőnek számítanak e téren.
Putyin megerősítette, hogy Moszkva teljesíti az atomerőművi fűtőanyagok Iránba szállítására vonatkozó szerződéses kötelezettségét.
Az orosz elnök leszögezte: úgy reagálnak majd a NATO politikájára, ahogyan a szövetség kezeli majd Oroszországot. Elavultnak nevezte azt a tézist, miszerint a NATO-tagság “automatikusan” demokratizálná a szövetséghez csatlakozó államokat. “Ha Ukrajna tegnap csatlakozott volna az észak-atlanti szövetséghez, akkor demokratikusabbá vált volna? Ez butaság” – mondta Putyin.
Kifejtette: a biztonsági kérdésekben és a terrorizmus-ellenes harcban a NATO Oroszország nélkül semmilyen eredményt nem érhet el.

 

Kapcsolódó cikkek:

  • A bizalom további építésének légkörében
  • A NATO-csúcson csütörtökön elfogadott közlemény főbb pontjai
  • Románia sikere, hogy területét is lefedi a rakétavédelmi rendszer
  • Tüntetés Bukarestben a NATO ellen
  • Horvátország és Albánia meghívást kapott a NATO-ba
  • Megengedhetetlen | Macedónia lelép
  • NATO-ellenes tüntetőket tartóztattak le Bukarestben
  • Hotrvátország éa Albánia jöhet?
  • Elégedetlenek az újságírók
  • Megkezdődött a NATO csúcstalálkozója Bukarestben
  • Putyint nem engedik szóhoz jutni?
  • Összefogni a fenyegetések ellen
  • „A NATO egyetemes értékeket véd”
  • Megérkezett Bush Bukarestbe
  • Szekeres Imre a romániai NATO-csúcsról
  •