Együttes erővel alakítják ki A remények kertjét

Együttes erővel alakítják ki A remények kertjét

Nagyvárad – „A remények
kertje” elnevezésű projekt
keretében zöldövezetet alakítanak
ki a Bihar Megyei Szociális Gondozási
és Gyermekvédelmi
Főigazgatósághoz tartozó
Gyermekrehabilitációs Központnál.


Sajtótájékoztatón
ismertette szerdán a projekt
részleteit az azt gyakorlatba ültető
Ex Nobili Officio Egyesület elnöke,
Radu Pirja, illetve dr. Pavel Oarcea, a
sérült gyermekek
rehabilitációjával

foglalkozó központ vezetője.
Elhangzott: a Zöldövezetek 2009
országos program keretében
pályáztak „A remények
kertje”
nevű projektjükkel. Az
országos szinten benyújtott 52 tervezet
közül 32 esetében döntöttek
úgy az elbírálók, hogy
szponzorizálják azt. Köztük van
„A remények kertje” is, amely
megkapta a maximálisan
megítélhető, 7500 RON-os
támogatást. Az egyesület
saját forrásokból még
ugyanennyit hozzátett, de mivel a projekt
összértéke közel 30.000 RON,
számítanak a segíteni
akarók, a célt támogató
egyesületek, intézmények
segítségére is. Radu Pirja
megjegyezte, pozitív tapasztalataik vannak e
téren, úgy tűnik, hogy nyitottak a
projekt támogatására az emberek.

Együtt a jól cél
érdekében


A Traian Lalescu utcai, a Bihar Megyei
Tanács
fennhatósága
alá, a Bihar Megyei Szociális
Gondozási és Gyermekvédelmi
Főigazgatósághoz
tartozó
intézményben ideg- és
elmegyógyászati

problámákban szenvedő gyermekekkel
foglalkoznak. A több épületből
álló komplexum közötti,
jelenleg meglehetősen elhanyagolt részen
szeretnének most olyan zöldövezetet
kialakítani, amely mind a gyermekek, mind
családtagjaik, illetve a felügyelő
személyzet számára is
„oázisként”
funkcionálhat. Az 1500
négyzetméter nagyságú
területen gyepszőnyeget fognak
kialakítani, mintegy 700 növényt
(díszfákat és virágokat)
ültetnek, és öt,
terápiás jellegű
játszófelszerelést helyeznek el a
fogyatékos gyermekeknek. Ha
lehetőség lesz rá, szeretnék
felújítani a jelenleg használaton
kívüli medencét is,
szökőkúttal, virágokkal
ellátni. A projektben az önkéntes
munkának
is nagy szerep jut, a
zöldövezet
kialakításában diákok,
egyetemisták, pedagógusok, illetve a
munkálatokat irányító
képzett személyzet is részt vesz.
Ezzel párhuzamosan
különböző, a
környezetvédelem fontosságát
népszerűsítő akciók is
zajlanak, amelyben mintegy 1800-an vesznek részt
különböző nagyváradi
tanintézményekből.

Tököli Magdolna