2011.02.2 13:43; Frissítve: 2011.02.2 13:43


„Együtt-lét” – Fotókiállítás az Európa Parlamentben

„Együtt-lét” – Fotókiállítás az Európa Parlamentben
Kedden, 2011. február 1-jén nyílt meg az a fotókiállítás az Európai Parlament brüsszeli épületében, amelyet a Magyar Országgyűlés által tavaly meghirdetett fényképpályázat díjnyertes alkotásaiból állítottak össze. A pályázat a kárpát-medencei hagyományos kultúrák együttélését mutatja be és két hétig lesz látható.

Megnyitó beszédében Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke a Kárpát-medence népeinek történelmi egymásra utaltságát hangsúlyozta. Az együttélés azért vált lehetővé, mert az nem a puszta toleranciára épül, hanem egymás elfogadására, ugyanakkor újból és újból felmerül a kérdés: „vajon az egymással érintkező eltérő identitásoknak szükségszerűen ütközniük kell-e, mindaddig, amíg a gyengébb fél fel nem adja saját kultúráját, avagy van más út is?” A házelnök reményét fejezte ki, hogy a kiállítás képei térségünk valóságáról olyan beszédes üzenetet hordoznak, amely képes lesz a „magyar és más népek iránti megértést, elfogadást, sőt, szeretetkészséget” erősíteni.

Tőkés Lászlóaz Európai Parlament alelnöke néhai nagyapja, dr.Tőkés József egykori erdélyi magyar felsőházi tag emlékét idézve megtiszteltetésnek nevezte, hogy Brüsszelben a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László társaságában szólhat. Az erdélyi képviselő beszédét annak jegyében fogalmazta, hogy a magyar uniós elnökség egyik célkitűzése: a tagállamok figyelmét felhívni a kulturális sokszínűségre mint védendő európai értékre, ezen belül pedigértelemszerűenkiemelt fontossággal bíra hagyományos kisebbségi nyelvek és kultúrák, a különböző nyelvű és kultúrájú nemzeti közösségek védelme és békés együttélésének támogatása. A határon túlra szakadt magyarok számára ez – mondhatni – életbevágó ügy, hiszen az elmúlt közel száz esztendőben országaik többségi nacionalista elnyomását kellett elszenvedniük, és emiatt mind számbelileg, mind önazonosságukban rendkívül meggyengültek. Ez alatt az idő alatt – példának okáért – Erdély lakosságának mintegy 45%-át kitevő kisebbségi közösségek (magyarok, németek, zsidók stb.) aránya mára már alig 20%-ra csökkent.

Tőkés László sajtóirodája

 

Megnyitó beszéd

“Engedjék meg, hogy az Európai Nemzetek Képviselőházának brüsszeli csarnokában, a Magyar Országgyűlés által rendezett Kárpát-medencei fotókiállítás megnyitóján mindenekelőtt néhai apai nagyapám, dr. Tőkés József székelyföldi – háromszéki – református esperes emlékét idézzem, aki egykor Erdély képviseletében volt a korabeli magyar törvényhozás felsőházi tagja. Erdélyi képviselőként különleges öröm és megtiszteltetés számomra, hogy az Ő nyomdokában járva, a mai napon a magyar parlament elnökének, dr. Kövér László házelnöknek a társaságában szólhatok.

Mintegy két  és félezer esztendővel ezelőtt, a Káldeusok földjén fogságot szenvedő és pusztulásra ítélt népéhez Isten ezekkel a szavakkal küldötte el Ezékiel prófétát: „Embernek fia! Őrállóul adtalak én téged Izráel házának, hogy ha szót hallassz a számból, intsd meg őket az én nevemben!”(Ez. 3, 17).

A XXI. század Európájában, valamint az ún. harmadik országok viszonylatában ez az isteni ige és prófétai intés korunk „őrállóihoz” szól, Európa és a nagyvilág pusztuló népeinek, nyelveinek, kultúráinak és vallási közösségeinek védelmében.

Kerekes M. István díjnyertes romániai – erdélyi – fényképe a Ceaușescu-féle falurombolás lidércnyomásos korszakába vezet vissza bennünket, abba a több vallású és nyelvű Bözödújfaluba, melyet a román kommunista diktátor ördögi tervének megfelelően vízzel árasztottak el, minekutána népét kiköltöztették és szerteszórták. Most, röviddel a holokauszt évfordulója után azt is helyénvaló megemlítenünk, hogy a II. világháború idején ugyanennek a székelyföldi falunak a „zsidózó”/szombatos lakosait vallási hitük miatt – a zsidókhoz hasonlóan – deportálták, és kevésen múlott, hogy ki nem irtották őket.

A világszerte tovább folytatódó, főképpen a kisebbségi közösségeket sújtó  vallás-, illetve keresztényüldözések, a szűnni nem akaró faji és nyelvi diszkrimináció, valamint az etnikai és kulturális genocídium viszonylatában a lehető legnagyobb elismerésre méltó példamutatást jelent, hogy az Európai Unió magyar elnökségének keretében a Magyar Országgyűlés a Kárpát-medence nagyrégiójában együtt élő többségi és kisebbségi nemzeti közösségek életéről, kultúrájáról és vallásáról, valamint ezek közös létjogáról, illetve „EGYÜTT-létéről” rendez jövőbe mutató kiállítást.

Igen, a mostani kiállítás központi üzenete: az Isten teremtette világ népeinek és nemzeteinek a kölcsönös tiszteleten és szereteten alapuló békés EGYÜTTÉLÉSE – ami viszont értelemszerűen azt is jelenti, hogy életre vágyó és újulásra váró világunkban semmi keresnivalója nincs a diktatúráknak, az emberi és kisebbségi jogok eltiprásának, a gonoszsággal és a kegyetlen embertelenséggel való megalkuvásnak. Azért: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában! – tanítja Jézus –, mert mi szövetsége van igazságának és hamisságnak, vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? …” (2. Kor. 6, 14-15).

Az EGYÜTT-LÉT számtalan pályázati munkája erre az egzisztenciális kérdésre ad kitűnő  választ – a látás és láttatás látomásos erejével.”

Tőkés László

 


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés