Együtt ünnepelnek

Szatmár megye – Május 15-én
érkezik Szatmárnémetibe
Wolfenbüttel küldöttsége. A
testvérvárosi küldöttség
tagjai között lesz az előző
polgármester, Axel Gummert, aki egyben
Szatmárnémeti tiszteletbeli
díszpolgára, a jelenlegi polgármester,
Thomas Pink, valamint Manfred Ammon, volt
alpolgármester, aki jelenleg wolfenbütteli
tanácsos, szintén Szatmárnémeti
díszpolgára.


A küldöttség a Caritas által
működtetett Barátság
Háza
szombati
avatóünnepségére
érkezik a megyeközpontba, de a tervek
szerint az új
vízművénél is
látogatást tesznek majd. Ugyanezen a
napon vesz részt Ilyés Gyula,
Szatmárnémeti polgármestere
és Kereskényi Gábor
alpolgármester, valamint egy nagyobb
küldöttség a nyíregyházi
Kulturális Napokon, amely rendezvényt a
megyei rangú város Iserlohn
városával kötött
testvérvárosi
szerződésének 20 éves
évfodulója alkalmából
szervez. Az ünnepségre minden
testvérvárost meghívott a
nyíregyházi önkormányzat,
így jelen lesz az ukrajnai Ungvár, a
szlovákiai Eperjes, a finnországi
Kajaani, a németországi Iserlohn, a
nagy-britanniai St. Albans, a lengyel Rzeszów
és az izraeli Kiryat-Motzkin város
küldöttsége is.
Szatmárnémeti és
Nyíregyháza 2000
márciusában írta alá a
testvérvárosi szerződést,
amely csupán keretbe foglalta,
hivatalosította a már korábban
meglévő
együttműködést. Az elmúlt
kilenc év pedig a kapcsolat
ápolásának jegyében telt.