Egy szerelmi sokszög meséje

Egy szerelmi sokszög meséje

Szatmár megye – Péntek este kerül sor
Szatmárnémetiben a Harag György
Színtársulatnál az évad
utolsó bemutatójára. Láng
György Két férfi az ágy alatt
című bohózatát adják
elő.


Csütörtök délután Csurulya
Csongor rendező és munkatársai
— az eddigi alkalmaktól
eltérően — az Északi
Színház nagytermében
tájékoztatták a helyi sajtó
képviseletében megjelenteket a ma esti
előadás néhány
érdekességéről, valamint a
társulat további terveiről.

A darabról annyit árultak el, hogy
szerzője, Láng György egy
Dosztojevszkij–novella
alapötletéből írta ugyan, de a
nagy orosz író világához
semmi köze nincs. Ez egy bohózat, az adott
kor polgári erkölcseinek (és
nemcsak!) karikatúrája — valahogy
olyanformán, ahogyan a francia polgári
társadalom  életét,
szokásait alig ismerve is majmoló orosz
világ torz utánzata annak. Egy
önmagába visszaforgó
történet, olyan, mint a saját
hamujába visszazuhanó
főnixmadáré: ostoba
konvenciók akadályozzák meg, hogy
bármi igazzá váljon benne.

A díszletek — amelyeket szintén a
darab rendezője tervezett — könnyen
szállíthatóak. Olyanok, hogy fel
lehessen őket állítani
bármely művelődési otthon
színpadán, hiszen
valószínűleg végig
turnézzák majd velük a megye
magyarlakta településeit. A szintén
Csurulya Csongor által rendezett Beatles
mindhalálig az utóbbi öt év
legtöbbet játszott darabja lett, eddig
huszonhat előadást ért meg és
további turnékra készülnek
vele. Maria Gheorghiade szép, hangulatos
jelmezei várhatóan az előadás
egyik erőssége lesznek,
valóságos ruhaköltemény
mindegyik. De abban, hogy a darab kívánta
állandó mozgást,
változást be lehessen vinni a
színpadra, mégis a
színészeké a legfontosabb feladat,
az alakításokon van a fő
hangsúly.

Műhelytitkok


— Azt hiszem, jól dolgoztunk, pedig a
színpadon mindössze hat napunk volt —
bizakodik a főként színészei
tehetségére alapozó rendező.
Mert hiába próbálnak
március eleje óta, ha a
stúdióteremben minden annyira más,
mint a nagyszínpadon. Ott minden
másképpen „jött ki”,
gyakorlatilag az egészet  át 
kellett dolgozni, amikor színpadhoz
jutottak.

Stier Péter színházigazgató
pályázatokról, tervekről
beszélt. Három, jelentős
összegű támogatást
pályázott meg a színház,
ebből kettőt a magyar társulat. Egy
antik tragédia (Euripidész
Médeeája lesz, de összevont,
más szerzőkét is
felhasználó szöveggel,
szintén Csurulya Csongor
rendezésében)
előadásának költségeire
szól az első, a második pedig a
társulat 55 éves itteni
„születésnapját”
megünnepelni hivatott műsor
bemutatására. A román
társulat számára
megpályázott összegből pedig Az
orhidea íze című hazai,
kortárs darabot állítja
színpadra Ovidiu Caiţa és Cristian
Gătina. Május 23–án pedig
elkezdődik — idén harmadik alkalommal
— a Sorompók nélkül
(Fără bariere) fesztivál. Kevesebb
pénzből kénytelenek ugyan
gazdálkodni, mint a tavaly, de így is
igyekeztek a hozzáférhető legjobb
társulatokat, előadásokat
meghívni.

A sajtótájékoztatón
részt vett román nyelvű sajtó
képviselői elismerésüket
fejezték ki a két társulat
közötti, szemmel láthatóan
javuló együttműködés, a
színházlátogató
közönség újabb rétegeit
megnyerni hivatott vezetői módszerek
fölött.

Báthory Éva


 

Kapcsolódó link:

www.haragtarsulat.ro