Egy román lap szerint a Magyar Telekom a román Siveco iránt érdeklődik

A Magyar Telekom tárgyalásokat folytat a Siveco nevű román IT-cég megvásárlásáról – írta márciusi számában piaci forrásokra hivatkozva a The Diplomat nevű bukaresti magazin, a hírt ugyanakkor cáfolták a lapnak a román cég képviselői.

Az angol nyelvű havilap márciusi elektronikus kiadásában elemzést közöl a romániai IT-piacról, és megemlíti piaci hírekre hivatkozva, hogy a román szoftverfejlesztő Sivecot megvásárolná a Magyar Telekom.
    Anca Crahmaliuc, a román cég marketing és kommunikációs igazgatója azonban cáfolta, hogy az üzlet szóba került volna – írja a The Diplomat. A lapnak arra a kérdésére, hogy más céggel folytattak-e tárgyalásokat a román vállalat eladásáról, Crahmaliuc azt felelte: nem rendelkezik ilyen információkkal.
    A Siveconak 2009-ben 49 millió euró bevétele volt, 2010-ben a vállalat vezetősége az üzleti forgalom 25 százalékos növekedésére számít. A Sivecot 1992-ben alapították román tulajdonosok, 2003-ban a holland Siveco Netherlands vette meg a vállalat részvényeinek többségét, és most a romániai szoftverpaic egyik legnagyobb szereplője.