Egy Reménysugár a gyermekeknek

Egy Reménysugár a gyermekeknek
Szatmár megye – Kedd délután a Dinu Lipatti Filharmóniában került megrendezésre a már hagyománnyá vált Reménysugár jótákonysági–est, mely első gálaestjére 2002–ben került sor.

A jótékonysági–est során olaszországi művészek léptek fel: Oriano Bimbi (klarinét) és Umberto Zanarelli (zongora), valamint a szatmárnémeti Rudolf kvartett. A komolyzenei koncert előtt rövid filmet mutattak be a Reménysugár program eddigi tevékenységeiről. A koncert előtt és után a bejáratnál kihelyezett urnában a segíteni vágyók betehették adományaikat. Amint azt a jótékonysági–est megnyitóján Koczinger Tibor a Hans Lindner Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta az idén begyűlt összeget nyári táborozásra fordítják majd, ahol a beteg gyermekek szüleikkel kikapcsolódhatnak, valamint egy tábort azok testvérei számára.