2012.02.3 22:43; Frissítve: 2012.02.3 22:43


Egy pontot szerzett az MVSC

Egy pontot szerzett az MVSC
A női röplabda NB I-ben pénteken idegenben szerepelt az Albrecht-MVSC-MISI.

Kovács E. mellett ütőposzton Csarkó kezdett, mivel Oláh Cs. a héten tanulmányi elfoglaltság miatt nem volt edzésen. A nyitó játékban a nyitásokkal rá tudta kényszeríteni azt az MVSC a Kaposvárra, hogy széleken támadjon. Pontot érő sánc nem nagyon volt a Vasútnál, viszont sok támadást kivédekeztek mezőnyben. Blokkal meg tudták az ütéseket tompítani, és a visszatámadásoknál eredményesek voltak a zöld-fehérek. Kovács E. nagy ütései ültek a pályán, de Szabó B. is hatékonyan és ponterősen támadott. A második szettben nagyon fegyelmezett volt a Miskolc, már az elején elhúztak (3-8). Jó nyitások jellemezték az Albrechtet, legfőképpen Leidgeb hozta magát ebben az elemben, míg sáncmunkában Szajkó és Csarkó járt az élen. A csapat egységes játéka lehetőséget teremtett a cserére, 5-14-nél Kiss V. váltotta Rédeit feladóban, majd 12-20-nál Sitkey érkezett Szabó B. helyére. Toma Sándor a vasárnapi meccs miatt próbálta pihentetni az együttest.

A harmadik menetben visszament az alapcsapat a pályára, s Toma edző azt kérte lányaitól, csináljanak mindent úgy, ahogyan addig. A pályán azonban nem ez törtáént, 10-10-nél kicsit megállt a csapat, Csarkót le is cserélre a szakvezető, mert fogadásban elbizonytalanodott (17-11). A feladócserét is meghúzta még egyszer a borsodi tréner, hátha sikerül felrázni a csapatot, de hiába kért időt is, a zavar megmaradt.

A negyedik szettben javult a hazaiak játéka, jól dolgoztak centerposzton, be tudták fejezni az egyes labdameneteket. Mezőnyvédekezésben olykor Kovács E. ütései is visszajöttek, s ez megfogta MVSC-t (13-9, 16-11), és ezt a hátrányt, amit összeszedtek, már nem tudták ledolgozni Szabóék. A döntő játszmában fej-fej mellett haladtak az együttesek, a térfélcserénél 8-7 volt a BITT-nek. Mindkét csapat mindent kiadott magából, a vendégek leginkább Szajkót és Leidgebet keresték a labdákkal – de egy-egy becsúszó ütéshiba eldöntötte a végjátékot.

Akart az MVSC, ám friss, egységes Kaposvár hozta az összecsapást. A zöld-fehéreknek így egy pont jutott, az alapszakasz utolsó meccsét hazai környezetben vívják az MVSC-sek, vasárnap 17 órától a Budai XI. SE ellen.

ÉM-MI


Jegyzőkönyv

BITT Kaposvári NRC – Albrecht-MVSC-MISI 3:2 (-20, -17, 16, 17, 13)
Kaposvár, 300 néző. V.: Horváth, Mezőffy.

BITT: Horváth Zs., Harmath, Kovács, Pintér, Győrbíró, Horváth P. Csere: Schrauff (liberó). Edző: Pálfy Marianna.
MVSC: Csarkó, Leidgeb, Rédei, Kovács, Szajkó, Szabó. Csere: Nagy (liberó), Kiss, Sitkey, Oláh. Edző: Toma Sándor.

Pálfy Marianna: – Létfontosságú volt ez a győzelem, hiszen a TF-vel vagyunk nagy versenyben a felsőházba kerülésért. Örülök a sikernek, hiszen nagyot léptünk előre a célunkért.
Toma Sándor: - Az első két szettben határozott, jó játékkal végig tudtuk a játékot irányítani. Annak ellenére, hogy próbáltam a cseréknek is lehetőséget adni. A folytatásban elbizonytalanodtunk, a Kaposvár pedig nagyon akarta a győzelmet, s óriási energiabedobással most felőrölt minket.


Jegyzőkönyv


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
A főpolgármester köszöntötte a KEK-győztes FTC-t
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Budapest Ezüstemlékéremmel jutalmazta a KEK-ben tavaly és idén is [...] tovább »
Brüsszeli tenisztorna – Marosiék bravúrral negyeddöntősök
Brüsszel, 2012. május 22., kedd (MTI) - Marosi Katalin - oldalán Darija Jurakkal - bejutott a legjobb nyolc közé a [...] tovább »
Megműtötték az FTC válogatott beállósát
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Megműtötték Szamoránsky Piroskát, a KEK-győztes, bajnoki ezüstérmes [...] tovább »
Éltető Daniella a szegedi Világ Kupán is remekelt
Tokaj - Daniella TKO-val remekelt a szegedi WAKO-világszervezet Világkupán K-1-ben! tovább »
Szerdán: DVTK tartalék – Salgótarján
Szerdán este egy találkozót játszanak az NB III-as labdarúgó bajnokság Mátra csoportja 29. fordulója keretében. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés