Egy nagyváradi magyar Ausztráliában

Egy nagyváradi magyar Ausztráliában
A napokban Nagyváradon járt Fodor Sándor, az ausztráliai Diaszpóra Tanács Régiós elnöke. A nagyváradi származású, jelenleg Melbourben élő régióelnök készségesen nyilatkozott lapunknak.

– Kérem mondja el, hogy miként került ki Nagyváradról a távoli Ausztráliába?
– A váradi 8-as iskolában jártam az első öt osztályt, a Szacsvay utca végén, majd VI. osztálytól átmentem a Zene és Művészeti Líceumba, ahol a VIII. osztályig jártam, aztán pedig ki a nagy életbe. Különböző helyeken dolgoztam, például a cipőgyárban, majd otthagytam ezt, és sofőr lettem. 1972-ben vonultam be katonának, 1974-ben pedig leszereltem. Ezután gyorsan meg is nősültem, és alig kicsivel egy évre rá megszületett az első gyermekem, Attila, majd rá egy évre Robi fiam. 1980-ban adódott alkalom arra, hogy turistaként el tudtam hagyni Romániát. Az akkori körülményeket azt hiszem, fölösleges ecsetelnem, tervbe volt véve, hogy a családtagok közül akárki ki tudja tenni a lábát az országból, az megy. Így kerültem ki külföldre. Bécsben éltem 1 évet és 6 napot, de nem kaptam meg a politikai menekült státuszt, ezért a családegyesítésről szó sem lehetett. Bejártam rendszeresen az ENSZ-menekülttáborba, de ők sem tudtak segíteni. Egy barátom tanácsolta, hogy menjek ki Ausztráliába, mert ott könnyebb lesz, többféle szempontból. Igen ám, de ment a hercehurca, amíg végre megértették, hogy én nem szándékozom maradni, hanem tovább akarok menni. Az osztrákok végül zöld utat adtak nekem, úgyhogy 1981. november 21. óta Melbourne-ban élek.

– Ott mihez kezdett?
– Hasznát vettem a központifűtés-szerelői tudásomnak, már ami a hegesztési részt illeti. Első három évet a kikötőben dolgoztam, konténereket javítottam, aztán lassan szinte minden voltam, csak akasztott ember nem. Volt saját vállalkozásom, úszómedencéket takarítottam slaggal mielőtt átadták ezeket, aztán saját céggel szállítmányozással is foglalkoztam tehertaxival. Próbálkoztam sok mindennel, aminek az lett a vége, hogy egy újsághirdetésnek köszönhetően elfoglaltam egy munkavezetői állást, mely hangtompítással volt kapcsolatos. Ausztráliában nagyon jó híre volt a magyar hegesztőknek a nyolcvanas években olyannyira, hogy ki sem próbáltak, egyből megkaptam az állást, mely azóta megszűnt, de megkértek, hogy maradjak ott, mint munkafelügyelő. Közben volt egy rövid periódus, hogy hazajöttem, 1990-ben volt az első alkalom. Az volt az álmom, hogy ha egyszer hazajövök, fehér karácsony legyen, ami meg is történt. Egy közös barátunk pedig szervezett egy összejövetelt a külföldön élők számára. Megjegyzem, hogy Attila nagyfiam is visszatelepült Magyarországra.

Rendezvényszervezés

– Aztán miként alakult az élete?
– Később menedzserként dolgoztam egy gyárban, majd munkanélküli is lettem átszervezés miatt. Ausztráliában kerestem a kapcsolatot a magyar közösségekkel, szerencsém volt ebből a szempontból, hogy egy magyar házaspár segített. Eljártam rendezvényekre, azután is, miután a család utánam jött. 1987-ben, amikor a nagy falurombolások elkezdődtek, vezetőségi tagja lettem az Ausztráliai Erdélyi Magyar Szövetségnek. 2006 egy felhívás érkezett a magyar közösségekhez, hogy szervezzenek egy megemlékezést az 1956-os forradalom 50. évfordulója kapcsán. Pályázatokat kértek, illetve hogy ötletekkel jöjjenek az emberek, a nagykövet is támogatott minket. Végül egész évre kiterjedő megemlékezés volt különböző nagy kaliberű előadásokkal, könyvbemutatókkal, kiállításokkal. Én volt a produkciós menedzsere a rendkívül sikeres Magyar Napnak, melynek alapján a következő év elején felkértek, hogy legyek a vezetője az Erdélyi Magyar Központnak, melyet két magyar család alapított önkéntes munkával a hetvenes évek végén, és akkoriban négy egyesület működtetett. Tulajdonképpen a Kárpát-medencén kívül a legnagyobb magyar kulturális tömb többek közt templommal, étteremmel. Elsősorban identitásmegőrző rendezvényeket szerveztünk, más, magyar vonatkozású események mellett. Például egy cserkészcsapatot is működtetünk, igyekszünk továbbadni a magyar kultúránkat az utánunk következő nemzedéknek. Közben megválasztottak a Magyar Tanács egyik régiós elnökének, melyet különböző szervezetek összebékítésével hoztak létre 2011-ben.

Közösségi élet

– Nem próbáltak meg egy közös ernyőszervezetet létrehozni?
– Igen. Sikerül közös eseményeket szervezni, és Ausztrália-szerte tárgyalásokat kezdtünk folytatni különböző ernyőszervezetekkel annak érdekében, hogy egy közös ernyőszervezetet hozzunk létre, mely egységesen tudná képviselni a kint élő magyarok érdekeit a magyar és az ausztrál kormány felé. 2013-ben ez a szövetség létre is jött, három ausztráliai állam részvételével. Az idő telt, az idén újjáalakult az Erdélyi Magyar Szövetség, immár öt állam részvételével, a hatodik, Tasmánia még nem csatlakozott. Sőt, tervbe van véve még az új-zélandi magyarok belépése is, ahol kevésbé volt sikeres a magyar közösségi élet, de köszönhetően annak, hogy meghívtam az ottani vezetőt, úgy tűnik, némi változás áll be e téren, felébrednek, és esetleg ők is csatlakoznak a szövetséghez. Úgy tűnik, a magyar kormány is támogatja ezt az elképzelést. Arról is említést kell tennem, hogy a kárpátaljai helyzet miatt az Ausztrália Erdélyi Magyar Szövetség meghirdetett egy gyűjtést. A Magyar Tanács tagszervezetei szerveztek egy közös rendezvényt, ami eddig még nem volt. Reményre ad okot, hogy nagyon jól sikerült, majdnem 400 ember volt jelen.

Magyar egyesületek

– Körülbelül hány magyar él Ausztráliában?
– Nehéz megállapítani, hogy konkrétan hány magyar él Ausztráliában. Csak találgatni tudjuk- a Magyar Tanács csinált egy kvázi felmérést-, hogy 50-60 ezren vannak, beleértve a második generáció tagjait is. Közülük a legtöbben Melbourne-ban és Sydney-ben élnek, vitatható, hol vannak többen. Emellett, mint említettem működnek magyar egyesületek, azzal a céllal, hogy tartsák a magyarságukat. Működik egy magyar iskola, ahol megugrottak a számok. Emellett a Református Egyháznak is van egy központja, a Bocskai-egyesület. A magyar állammal még a régi rendszerrel is volt némi kapcsolat, az pedig, hogy a mostani kormány megadta a kettős állampolgárságot, lehetőséget teremtett arra, hogy bevonjon minket a magyar vérkeringésbe. Erős a kapcsolatunk tehát az anyaországgal. Van egy újságunk is, gondoltam egy olyan lehetőségre, hogy a Bihari Napló esetleg valamilyen partnerkapcsolatra lépne a Magyar Élettel. Megvalósíthatónak tűnik számomra, hogy mondjuk heti rendszerességgel mondjuk egy oldalnyi összeállítás jelenne meg a BN-ben olvasható hírekből, szerintem az ottani magyarok nagyon örülnének ennek.

Rais W. István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter