Egy nagy zenekar nagy koncertje

Egy nagy zenekar nagy koncertje
Miniturnéjának harmadik, utolsó állomásaként a nagyváradi Posticumban lépett fel vasárnap este a Budapest Jazz Orchestra, Magyarország egyik vezető big bandje.

 

A nagyváradi Posticum jazzkoncertekre szakosodott pincehelyiségében, a Jazzlandben szinte már megszokottá vált az, hogy rendkívül rangos vendégek lépnek fel, már-már felsorolni sem lehet, hány neves meghívott muzsikált ott. Vasárnap este érkezett el a pillanat, hogy a Budapest Jazz Orchestra adjon rangot a Jazzlandnek. Aki ismeri a zenekart és szereti a klasszikus jazz műfaját, az nem hagyta ki a vasárnap esti bulit, ennek eredményeképpen a kezdésre már teljesen megtelt az egyébként nagyon hangulatos pincehelyiség. Az alapvetően rézfúvószenekar egy négytagú ritmusszekcióval kiegészülve (dob, gitár, bőgő, zongora) nem sokkal este hét óra után kezdte el hangversenyét. A Jazzlandben megszokott az is, hogy a zenészek két részben adják elő műsorukat, így volt ez most is, a Budapest Jazz Orchestra is beiktatott egy szünetet a programjába, ez idő alatt a jelenlevők megtárgyalták az addig látottakat, hallottakat és a tombola kisorsolására is sor került.

A Budapest Jazz Orchestra egy klasszikus big band felállású formáció részfúvós és ritmusszekcióval, mely tökéletesen vissza tudja adni a klasszikus jazz, a swing korszak hangulatát és hangzását, de kortárs zeneszerzők jazzkompozícióit is játszották a vasárnap esti koncerten Cole Porter és más klasszikus szerzők alkotásai mellett. Ezen az esten a főszerep természetesen a rézfúvósoké volt, melyek igazi egységet alkottak. A négy trombita, négy harsona és öt szaxofon, illetve klarinét nagyon telt hangzást biztosított. Ezt a rézfúvós hangzást nagyon kellemesen színesítette a ritmusszekció. Külön kiemelendő, hogy nem csak a fúvósok, de a ritmusszekció muzsikusai is többször vállalkoztak improvizációkra: Hárs Viktor basszusgitáros, Gyárfás István gitáros és Juhász Attila zongorista szólói élményszámba mentek csakúgy mint a különböző trombita, harsona vagy éppen szaxofonszólók. A közel két órás koncertet nagyon kedvezően fogadta a közönség, kijutott a muzsikusoknak a hangos tapsból és ovációból. Máris alig várjuk, milyen jazzeseménnyel rukkol elő a Posticum legközelebb.

Pap István