Egy kései találkozó krónikája

Nagyvárad – Árpád-házi
királyok kései találkozója
Nagyváradon címmel mutatta be a
Hatvannégy Vármegye Ifjúsági
Mozgalom Dr. Jósa Piroska legújabb
könyvét a Szent László
plébánia alagsorában.

Jósa Piroska legújabb könyve, mely a
Hatvannégy Vármegye Ifjúsági
Mozgalom, illetve egy magánnyomda
jóvoltából jelenhetett meg – szinte
rekord idő alatt – a 1942 május 3.- án
szervezett Szent László – hetet
eleveníti fel, mely méltán
tekinthető a múlt héten zajlott
Varadinum ősi rendezvényének. A
nagyszabású eseménysorozat
Magyarország-szerte nagy viszhangot váltott
ki, jelentőségét azt is igazolja, hogy
az úgynevezett Aranyvonattal a Szent Jobbot is
elhozták Szent László
városába. Innen kapta a könyv az
Árpád-házi királyok
kései találkozója Nagyváradon
címet.
Szent László –
hét


A könyvbemutatón a Hatvannégy
Vármegyések Szent László
királyról írott, régi
feljegyzések és Janus Pannonius
Búcsú Váradtól című
versének felolvasásával
teremtették meg az ünnepi hangulatot. Ezt
követően Jósa Levente átadta Lokodi
Ferenc Attila, a HVIM országos
alelnökének üdvözletét, aki
nem tudott részt venni a könyvbemutatón,
majd pedig felolvasta a könyv Lokodi által
írt utószavát. A szerző,
Jósa Piroska elmondta, másfél
év vakoskodás után, egy
műtét útján Isten
akaratából visszakapta
látását, ezt követően
úgy érezte tennie kell valamit. Nyolc
éves volt, így még halvány
emlékei voltak az 1942-es, nagyszabású
Szent László-hétről, melynek
krónikáját a Bunyitai
könyvtárban megtalálható Hlatky
Endre album valamint az akkori nagyváradi napilapok
is őrzik. Ezek alapján állította
össze a kötetet. Olvasván ezeket a
kortörténeti dokumentumokat meghatotta az, hogy
“a háborús körülmények
ellenére ilyen szép, programokban gazdag
hetet állítottak össze az akkori
szervezők és olyan szépen tudtak
együtt ünnepelni”. Jósa Piroska
hozzátette, hogy a dokumentumok alapján
úgy tűnik Soós István akkori
polgámester, “szimpatikus, jó magyar ember
volt”, érdemes lenne megkeresni és
ápolni sírját. Ezzel a
közönség soraiban ülők is egyet
értettek, akik közül többen is vissza
tudtak emlékezni az 1983-ban elhunyt, egykori
polgármesterre. Végezetül a szerző
elmondta, további tervei között szerepel a
váradi temetők történetének
megírása, hiszen már csak az
idősebbek emlékeznek arra, hogy milyen sok
temető volt Nagyváradon.
Mészáros Tímea