Egy kacsa evolúciója: Putyin és az ő fiktív szerelmi története

Putyin válásának hírét a Moszkovszkij Korreszpongyent című bulvárlap újságírói a saját ujjukból szopták – ismerte be a litprom című honlapon Lev Rizskov, az újság munkatársa.

Rizskov szerint az alig fél éve megjelenő lap 24 oldalát nehéz volt megtölteni, és mindig maradtak üres hasábok, amelyeket úgy töltöttek meg, ahogy tudtak. A Putyin válásáról megjelent hír előestéjén is volt ilyen “lyuk”, de a popsztárok ezúttal töltelékként nem jöttek számításba, mivel az űr az első oldalon tátongott. Estére az érintett újságírók a “stressz enyhítése” folytán  már jó hangulatban végül kitalálták a szenzációt. Másnapra a szerkesztőségben teljes eufória uralkodott, mert a fiatal újság híres lett. Az újságírók követelték a maguk kitalálta “menyasszonytól”, hogy erősítse meg vagy cáfolja a hírt, az esküvőrendező szolgálat idézett vezetője pedig a kéretlen reklám miatt dühöngött. Másnap néhány nagydarab fiatalember elvitte a főszerkesztőt. “Talán a titkosszolgálathoz, de alighanem inkább csak a lap tulajdonosához” – írta Rizskov.

Mikor a főnök visszaért, jelentették neki, hogy a liberális sajtó már érdeklődött iránta, s mindenkinek azt mondták, hogy elvitte a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Ettől kezdve csak ritkán jelent meg, s a kollégák mindenkinek azt mondták, hogy az FSZB hallgatja ki. Ami azt illeti, eléggé lelkesen, csillogó szemmel ment a “kihallgatásokra”, és rendszerint követte néhány italozó kolléga hasonlóan csillogó szemmel, arcán győzelmi mámorral. Pénteken megjelent a szerkesztőségben a japán televízió, de a főszerkesztő bezárkózott a szobájába, és az az idős kolléga beszélt a sajtószabadságról, meg hasonlókról, akinek a neve szerepelt az írás alatt. Délután megjelent a lap tulajdonosa – írta Rizskov. A többi ismert: az újság megjelenését “átmenetileg” beszüntették, a főszerkesztő “felmentését kérte”.

Az Izvesztyija című lapnak Rizskov elmondta: teljesen apolitikus ember, irodalommal foglalkozik, de úgy vélte, ahol ilyen pofátlanul hazudnak, ott nem szabad hallgatnia. A szerkesztőségben ököllel mentek neki, majd igazoló jelentés írására kényszerítették, s mindez egy kanadai tévé forgatócsoportjának jelenlétében zajlott le.