Egy ízig-vérig karmester Nagyváradon

Akt.:
Egy ízig-vérig karmester Nagyváradon
Az elmúlt héten a Nagyváradi Állami Filharmóniában rendezett csütörtöki hangversenyen, a Beethoven Fesztivál keretében, a nagy német zeneszerző három alkotása hangzott el.

Két kitűnő zenész, a holland Theo Wolters és a kolozsvári Daniel Goiţi szerencsés találkozásának örvendhetett szimfonikusaink csütörtök esti hangversenyén a termet teljesen megtöltő közönség. Senki se csalódott! Beethoven zenéjét a legnagyobb tisztelettel, ugyanakkor igényességgel előkészített előadásban hallgathatta meg a nagyérdemű. Három mű hangzott el, a 3. Leonóra nyitány, az 1. Zongoraverseny és a VII. Szimfónia, mindhárom a szerző azonos alkotóperiódusából, így tükrözvén a műsor egységét.
Elsőként Ludvig van Beethoven (1770–1827) 3. Leonóra nyitánya csendült fel a hangversenyteremben. A Fidelio első változata 1805-ben, harmadik verziója 1814-ben készült. E kísérletekről tanúskodik a darabhoz írt nem kevesebb mint négy nyitány is; ezek közül ma már főként a Fidelio-nyitány néven ismert negyediket, illetve a 3. Leonóra-nyitányt játsszák. Utóbbi hangzott el csütörtök este a filharmónia Enescu–Bartók termében. Már a nyitányt hallgatva érezhető volt a karmester hozzáértő viszonyulása, minden részlet kidolgozottsága, és sejteni lehetett, hogy az igényesség és az önfeledt zenélés mindhárom mű előadására kiterjed majd. Így is lett!
Ezt követően Beethoven I., C-dúr zongoraversenye (op. 15) hangzott el, Daniel Goiţi zongoraművész előadásában, a szimfonikus zenekar nagyszerű kíséretével. Megcsodálhattuk Daniel Goiţi pazar zongorista-kvalitásait, stílusos előadásmódját, kiváló muzsikusi képességeit. A karmester „szinte leste” a szólista óhaját, s ez emlékezetes, csodálatos produkciót eredményezett. A hallgatóság elismerését megköszönve a zongoraművész engedett a közönség óhajának, s ráadásként Csajkovszkij Évszakok ciklusából játszott el részletet.

A hetedik szimfónia

A szünet után Beethoven VII., A-dúr szimfóniáját (op. 92) hallgathattuk meg. Az első és utolsó tétel tüzes ritmusai miatt Richard Wagner „a tánc apoteózisának” nevezte ezt a zeneművet – egyébként a második tétel, az Allegretto a komponista egyik legismertebb alkotása. A hetedik szimfónia, melyet Beethoven 1812 tavaszán fejezett be, s a következő év decemberében mutatták be Bécsben, a zene ősi elemének, a ritmusnak a kihangsúlyozásával marad meg a hallgató emlékezetében. A hangverseny végén jól érzékelhető volt, hogy Theo Wolters dirigens nagyon elégedett volt a váradi zenekar játékával, hiszen – szólamonként – az együttes minden tagjának kifejezte köszönetét a nagyszerű teljesítményért. A dinamikai előírások szigorú betartásának köszönhetően is, emlékezetes hangversenyest volt. A közönség ütemes tapssal fejezte ki a vendégművészek és a zenekar iránti elismerését.

Dérer Ferenc