Egy Iaşi megyei kislány felismerte 3 évvel ezelőtti agresszorában a holland férfit

Egy Iaşi megyei kislány felismerte 3 évvel ezelőtti agresszorában a holland férfit
Felismerte három évvel ezelőtti agresszorában a Dâmboviţa megyei kislányt meggyilkoló holland állampolgárt a Iaşi megyei horleşti-i lány, aki a bántalmazás idején 8 éves volt.

A most 11 éves kislány édesanyja az AGERPRES hírügynökségnek pénteken azt nyilatkozta, hogy csütörtökön kihallgatásra hívták őt és lányát a rendőrséghez és a gyermekvédelmi igazgatósághoz, három évvel azt követően, hogy gyermekét a kocsijába csalta egy idegen férfi, kivitte a falu végére, és ott elkezdte simogatni. Mivel a kislány sikoltozni kezdett, a férfi visszavitte őt a ház közelébe és otthagyta.

‘Eljöttek értünk, elvittek a gyermekvédelmi igazgatósághoz. Ott megkérdezték a kislányomat, hogy érzi magát, hogy maradt-e valami nyoma a három évvel ezelőtt történt esetnek. A gyermeket kissé felkavarták ezek a kérdések. Fotókat is mutattak neki, és ő felismerte a férfit’ – mesélte el az édeasnya.

A gyermekvédelmi igazgatóságból származó források szerint a lányt pszichológus jelenlétében kérdezték ki. A kislány felismerte a holland Johannes Visscherben zaklatóját.

Bár három évvel ezelőtt a szülők jelentették az esetet a rendőrségnek, a hatóságok az elkövetőt nem tudták kézre keríteni. Bizonyos információk szerint a férfi június 15-én, tehát két nappal a bűncselekmény elkövetése után Bécsbe repült.

www.agerpres.ro