Egy hét az oltások fontosságáról

Az oltások nagy biztonsági fokú
készítmények, így az
oltásokhoz kötődő
mellékhatások nagyon ritkák. Az
oltás következtében beindul a szervezet
fertőzésekkel szembeni védekezési
reakciója.


Az Egészségügyi
Világszervezet
(WHO) nagy hangsúlyt
fektet a fertőzésekkel szembeni
védekezésre, mint a preventív
medicina
fontos részére.
Április 21. és 30. között, a
WHO előírásoknak megfelelően,
Romániában is megrendezik az
Immunizációs Hetet. Az oltási
naptár szerint ugyan egész évben
megkapják a kötelező
oltásokat a gyermekek, az
Immunizációs Hét
célja azonban inkább a lakosság
tájékoztatása, illetve azoknak a
gyerekeknek a beoltása, akik bizonyos okok miatt
nem kaphatták meg az előírt
időben az oltásokat. Statisztikai adatok
támasztják alá azt a tényt,
hogy az utóbbi ötven évben az
oltások több emberéletet mentettek
meg, mint bármely más
egészségügyi
beavatkozás
. Az azonban nagyon fontos, hogy
az oltásokat idejében és az
összes szükséges ismétlő
adagot megkapják a gyermekek. Azok a
betegségek, amelyekkel szemben a gyerekeknek
adott oltások védelmet nyújtanak,
olyan súlyos kórok, amelyek ellen
az ő immunrendszerük nem képes
védekezni. A fertőző
betegségeknél amellett, hogy
súlyos lefolyásúak, igen magas a
szövődmények és a
halálos kimenetel kockázata.