Egy gazdag életmű darabjai

Egy gazdag életmű darabjai
Kristófi János festőművész képeiből nyílt kiállítás szerda délután a nagyváradi városháza nagytermében a XXIV. Festum Varadinum fesztivál keretében.

Nagy érdeklődés mellett nyílt meg Várad emblematikus festőművészének, Kristófi Jánosnak a műveiből összeállított tárlat. Huszár István Nagyvárad alpolgármestere házigazdaként köszöntötte a tárlatnyitón megjelent Kristófi család tagjait és minden érdeklődőt. Kristófi János munkásságát Szilágyi Aladár közíró méltatta, aki többek között elmondta, hogy Kirstófi alkotásait „témaválasztásán túl – lett légyen szó a gyökereiről árulkodó falusi, vidéki tájak vászonra bűvöléséről, urbánus legendavilágáról, poézissal, zenével átitatott csendéleteiről – a kompozíció következetessége mellett, egyéni-egyedi színvilága tette összetéveszthetetlenné.” Majd pedig az egykori pályatárs, Jakobovits Miklós szavait idézte, aki eképpen jellemezte Kristófi János munkásságát: „Nagyon tévednek azok, akik felületes ítélettel halk szavú festőnek tartják. Piktúrájának harmonikus zenei hullámai olyan mélységről jönnek, az élet vállalásának olyan férfias jeleit hordják magukon, amelyek festői jelentésükben átsütnek a finom szürkészöldekben, okkeres barnákon. (…) Kristófi nem képet fest elsősorban, hanem a súlyosan megérlelt élményt kívánja kivetíteni, melyet lelke mélyén hord és dédelget, amelyről álmodik, és amellyel küszködik.” Végezetül Szilágyi Aladár megjegyezte: az a tény, hogy egy képzőművészeti kiállításnak a városháza ad otthont, reménnyel tölti el, hogy előbb utóbb a nagyváradi helyi tanács javaslatot fog tenni egy minden igényt kielégítő, korszerű képzőművészeti központ létrehozására a városban.

Közvetítő

A méltatás után levetítették a Román Televízió magyar adásának Kristófi Jánosról készített portréfilmjét, melyben megszólaltatták magát az alkotót is. A művész a tévéfelvételen hangsúlyozta: „A tehetség csak egy lehetőség, de a munka hozza meg gyümölcsét.” illetve, mint fogalmazott: „én nem csináltam csodát. Én mindent kaptam az élettől, és csak közvetítettem az emberiség örömére és boldogságára. Én ebben látom a művészet feladatát.” A film megtekintése után Huszár István virágcsokrot nyújtott át Kristófi János özvegyének. Az eseményen egy népdalt énekelt Baranyi Tünde tanuló, illetve elektromos minizongorán játszott Huszár Szabolcs. A kiállítás a Varadinum fesztiválsorozat ideje alatt látható a váradi városháza nagytermében.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter