Egy ökotábort kellett elképzelniük

Egy ökotábort kellett elképzelniük
Szatmárnémeti – Péntek délelőtt a szatmárnémeti Zöld ház adott otthont az „Életet a környezetnek, életet az embernek” környezeti nevelési verseny megyei döntőjének, melynek témája a megújuló energia volt.

Péntek délelőtt 19 középiskolás csapat mérte össze tudását az „Életet a környezetnek, életet az embernek” környezeti nevelési verseny megyei döntőjén. A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség által öt évvel ezelőtt kezdeményezett verseny harmadik éve nemzetközi rangú, Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék részvételével zajlik. A verseny idei témája a megújuló energia volt. A benevezett csapatok írásbeli teszt formájában adtak számot a megújuló energiaforrások felhasználásával kapcsolatos ismereteikről. Azután minden csapat bemutatta a háromtagú zsűrinek azt a makettet, amely az általuk elképzelt Öko-tábort jelenítette meg. A csapatok rangsorolásában főleg az elméleti teszt eredménye nyomott a latban.

Környezetbarát tábor

A Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont diákjai a Szent Anna tó környékére képzelték el az Öko-tábor létrehozását, melynek környezete lehetőséget ad a hegyvidéki táj és élővilág megismerésére. A tábor épületeiben felhasznált energiát napelemmel, szélkerékkel és a hulladék lebomlásából származó energiából fedeznék. Az általuk megtermelt hulladék egy részét komposztálással semlegesítenék. A csapat külön érdeme, hogy gyakorlatias módon pontos elképzelésük van a tábor működéséről, hiszen részletes programot dolgoztak ki a tábor öt napjára. A változatos programban szerepelnek csoportos, kézműves foglalkozások, természetismereti és szórakozási tevékenységek: túrák, úszóverseny, madárles, csónakázás, lovaglás. A három győztes csapat jutott tovább a nemzetközi döntőbe, amely Magyarországon, egy erdei iskolában kerül megrendezésre május 28 és 29 között.

A verseny díjazottjai:

  1. díj: Doamna Stanca Főgimnázium

  2. díj: Kölcsey Ferenc Főgimnázium

  3. díj: Avasfelsőfalui Elméleti líceum

 

Pándi Annamária